Lassabban fogy a magyar
Az előzetes adatok szerint az év első két hónapjában 14 050 gyermek született, ami 5,2 százalékkal,
770 újszülöttel maradt el a 2012. január–februári születésszámtól. A szökőnaphatástól megtisztított csökkenés ennél kisebb mértékű, 3,6 százalékos volt - közölte a Privátbankárral a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A halálozások száma 5,7 százalékkal csökkent, ami az előző év azonos időszakához viszonyított 1309-cel kevesebb halálozásból adódott. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások száma 4,1 százalékkal csökkent. A 2013 első két hónapjában regisztrált 21 615 halálozás nagyságrendjét tekintve évtizedek óta a legalacsonyabb értéknek számít.
A halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2012. január–februári 8104-gyel szemben 2013 első két hónapjában 7565 főt tett ki.
Sose volt menő a téli lagzi, de idén még kevesebb volt
A házasságkötések száma az év első két hónapjában számottevően kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az év eleje korábban sem tartozott a házasságkötések kedvelt időszakába, de az első két hónap 1995 házasságkötése 14,1 százalékkal, 328 friggyel maradt el az egy évvel korábbitól, és hosszú idő óta a legalacsonyabb érték, amit az év első két hónapjában regisztráltak. A szökőnaphatástól megtisztított házasságkötések számának csökkenése ennél kisebb mértékű, 12,4 százalékos volt - közölte a KSH.
Idén első két hónapban lassult a magyar népesség csökkenése, de nem a születések növekedésének köszönhetően, hanem a javuló halálozási statisztikának.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magángép az Antarktiszra, privát sziget Obamával: Így nyaralnak a leggazdagabbak
13 perce
-
Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
körülbelül 1 órája
-
Nem csak a foci-vb miatt izgatottak a mexikóiak
körülbelül 1 órája
-
Trump a szomszédunkban bizniszel
2 órája
-
Szomorúak a szlovákok
2 órája
-
Sorra látnak napvilágot a vérfagyasztó háborús részletek
3 órája
-
Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
3 órája
Mfor.hu Top24
- Foci-vb: ez csak Amerika ünnepe volt – túlvagyunk a legrosszabb napon
- Tarol a magyarok egyik kedvenc autómárkája
- Foci-vb: rettegnek az angolok – nem csak a pályán támadnak a mexikóiak?
- Orbán Viktor önkényuralomtól tart
- Lemond Sulyok Tamás? Megszólalt a köztársasági elnök
- Hegedűs Zsolt fontos bejelentést tett
- Magyar Péter bemondta: ennyi közpénzt kaphatott Áder János alapítványa a választások előtt
Személyes pénzügyek
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
Személyes pénzügyek
Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
Személyes pénzügyek
100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek
Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek
A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek
Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek
Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek
Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek
Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek
Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Közérdekű
Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Nem csak a foci-vb miatt izgatottak a mexikóiak
Több tonna kokaint foglaltak le a közép-amerikai ország hatóságai a Csendes-óceánon.
körülbelül 1 órája
Ingatlan
Trump a szomszédunkban bizniszel
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Apró trükk, hogy lehet kicselezni az emelkedő bankköltségeket
16:04
-
Megőrül az ország a remegő palacsintáért – hamarosan több vidéki városban is megjelenhet
15:06
-
Dől a pénz a döntetlenekre – erre fogadnak most a legtöbben a vb-n
14:03
-
Sulyok Tamás ismét megszólalt
13:03
-
Már nemcsak az árfolyamon múlik a spórolás
12:04
Turizmus Online cikkei
-
Brutál hőhullám érte el Spanyolországot
14:47
-
Turisztikai Világszervezet: friss jelentés a nemzetközi turizmus helyzetéről
08:02
-
Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről
04:24
-
Ritka természeti jelenség a Boden-tó környékén
10:41
-
Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás
09:04
A vidék hírei
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2026. július 5. 12:01
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
2026. július 5. 10:22
-
Véres dráma New Yorkban
2026. július 5. 13:06
-
Sorra látnak napvilágot a vérfagyasztó háborús részletek
2026. július 5. 14:21
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szerint nem közvetlenül a választás előtt, hanem tavaly júniusban és idén január közepén kaptak állami támogatást. 



