1p
Már több mint egymillióan igényeltek e-személyit az országban.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) adatai szerint az alig 9 hónappal ezelőtt bevezetett okmányból csak tavaly egymillió darabot adtak ki, idén szeptemberig pedig még egyszer ennyit igényeltek az országban. Az új e-személyi egyelőre még a régi kártyát váltja ki, hamarosan azonban egy sereg új funkciót sűrítenek majd bele, amint kiépül az ezek kezelésére szükséges elektronikus olvasórendszer.

A csodaszemélyi magába sűríti majd egyebek mellett a TAJ és az adószámunkat is, emellett utazni is lehet majd vele az Unión belül, akárcsak a régivel. Ráadásul használható az online ügyintézéshez, így egy csomó időt megspórolunk a hivatalba járással. A KEKKH kiemelte: a kártya teljesen biztonságos, mivel az adatcsoportokat egymástól elkülönítve tárolják, a funkciók közül pedig mindig csak az az egy lehet aktív, amelyet az adott kártyaolvasóról aktiváltak, és amelyhez megfelelő jogosultság is tartozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Mégsem olyan egyszerű ingatlant venni az Otthon Starttal?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 10:21
A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz. A támogatott és a piaci hitelek együttesének már közel 700 ezer forintra jönne ki a havi törlesztőrészlete, amelynek fizetését már csak egy szűkebb réteg képes magára vállalni – hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.
Személyes pénzügyek MNB: kötelező lesz ingyenes bankszámlát biztosítani mindenkinek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 07:28
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját. A számlacsomagok és a kapcsolódó szolgáltatások esetében akár tízszeres különbségek is lehetnek az azonos fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek éves pénzforgalmi költségei között.
Személyes pénzügyek Trendforduló? Váratlanul csökkenni kezdett a személyi kölcsönök átlagos összege
Hargitai-Szabó Kata | 2025. augusztus 16. 15:59
Az év eleje óta tartó folyamatos növekedést követően júniusra 3 millió forint alá esett a személyi kölcsönök egy szerződésre jutó átlagos összege. Bár a teljes hitelkihelyezés volumene visszaesett, a szerződések számának ugrásszerű emelkedése egyértelműen jelzi a lakosság hitelfelvételi szokásainak változását.
Személyes pénzügyek Bukhatja az Otthon Startos hitelt, ha nem figyel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 10:45
Buktató: fontos tudni, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételár alapján döntenek a hitelösszeg megállapításáról.
Személyes pénzügyek Annyian keresik a 3 százalékos hitelt, hogy be kellett vetni a mesterséges intelligenciát az ügyintézésnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:52
Néhány nap alatt kétezernél is többen kalkuláltak és több százan iratkoztak fel a Gránit Bank Otthon Start oldalán, hogy elkezdhessék az egyeztetést a szeptembertől induló támogatott lakáshitel igényléséről. Mától a tájékoztatásba bekapcsolódik a Bank virtuális ügyintézője, a Gránit Guru is.
Személyes pénzügyek Rekordon a tartós befektetések száma, de miért nem nyit mindenki ilyet?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 18:54
A félév végén rekordmennyiségű tartós befektetési számlát (TBSZ) kezeltek Magyarországon, ezeken 7100 milliárd forintnál is több pénz volt. Mindenkinek megéri ilyet nyitni, mégis csak a szupergazdagok élnek a lehetőséggel – erről beszélt Herman Bernadett főmunkatársunk a Trend FM hétfői adásában.
Személyes pénzügyek Nagy tervei vannak a Revolutnak Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 16:46
A cég fióktelepet nyithat a nem túl távoli jövőben.
Személyes pénzügyek Őrült költekezésbe kezdtek a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 09:45
Több mint 1,5 milliárddal nőt a K&H-s SZÉP kártyák forgalma.
Személyes pénzügyek Mi lesz ebből? Állig eladósodtak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 07:10
Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. 
Személyes pénzügyek Ellentámadást indítanak a bankok a kormány szuperfegyverével szemben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 10. 08:57
Új, kombinált lakáshitel-konstrukciókat kínálnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG