4p
Tovább növekedhetnek a gépjármű-felelősségbiztosítás díjai a biztosítási szakértők szerint, és a szolgáltatók sem érdeklődnek már úgy ebben az időszakban, mint korábban. Ráadásul egyre kevesebb autós hajlandó váltani, igaz, az MKB kivonulása miatt most nagyobb fokozatra kapcsolhatnak az ügyfélvadászok.

A kedd éjféli határidőig 11 biztosító hirdetett új kgfb-tarifát az év végi kampányidőszakra, további 3 biztosító a korábbi, évközi díjaival vesz részt az idei kampányban. A Netrisk.hu által elvégzett gyors előzetes díjszámítások azt mutatják, hogy az átlagos díjnövekedés mértéke várhatóan 10-12 százalékos lesz. A biztosításközvetítő ennek alapján a nála kötött új szerződések átlagdíját 20 ezer forint körüli értékre várja, szemben a tavalyi mintegy 18 ezer forintos értékkel. A korábbi évekénél csendesebb kampány várható mintegy 100-120 ezer szerződésváltóval - írták a Privátbankárnak.

Ezzel számol a biztosítás.hu internetes portál is a lapunkhoz eljuttatott közleményében: átlagosan néhány ezer forintos díjemelkedéssel számolhatnak az autósok az idén novemberi kampányban, bár sokan közülük akár kedvezőbb díjat is találhatnak maguknak, amennyiben kihasználják a biztosítók közötti versenyt. A mintegy 1 millió még év végi évfordulóval rendelkező érintett autós számára izgalmas kampány ígérkezik mivel a 13 biztosító közül 3 (a K&H, a Posta és a Köbe) nem hirdetett új díjat a kampányra az MKB biztosító pedig kivonul a kötelező biztosítási piacról.

Így szakít az MKB - A közel százezer kötelező biztosítással rendelkező MKB Biztosító kivonulásának első lépéseként kivétel nélkül felmondja év végi évfordulós ügyfeleinek szerződéseit. Az MKB-től távozó autósoknak mindenképpen új biztosítót kell választaniuk, amelyet a biztosítás.hu ügyvezetője, Rácz István szerint díj alapon tesznek majd. A három, díjat most nem hirdető biztosító ebben a versenyben jelenleg is érvényes tarifájával, míg a többiek a ma hajnalban meghirdetett új díjaikkal vesznek részt.


Meddig tart a türelem?

A kötelező biztosítási díjak 2010-óta folyamatosan emelkednek és mára ismét elérték az évi 30 ezer forint feletti átlagot. A biztosítót váltó autósok száma ezzel szemben folyamatosan csökkent (míg 2008-ban még 1,5 millióan, addig tavaly már csak 150 ezren váltottak közülük). Az ügyfelek tehát az előző években jórészt sorra elfogadták a biztosítóik által végrehajtott áremeléseket. Kérdés azonban, hogy ezt meddig teszik még meg és a biztosítóváltással megtakarítható összeg mikor jut el ismét arra a szintre, amikor ismét az autósok tömegei döntenek majd a biztosítóváltás mellett.

A váltást segítheti, hogy a három díjat nem hirdető biztosító nyilván ügyfélszerzési céllal döntött a hirdetés elmaradása mellett abból a célból, hogy korábbi kedvező díjaival szálljon most versenybe - latolgatja az esélyeket a biztosítás.hu, amelynek adatai szerint az előző években 3-5 ezer forint volt a váltókat motiváló megtakarítás összege, de ez mára már 5 és 10 ezer forint közé emelkedett.

A Netrisknél ugyanakkor úgy gondolják, hogy már kevésbé hozza lázba a biztosítókat ez a terület. Mint írják, az idei kötelezőkampányban az összes hazai gépjárműnek már alig több mint harmada (mintegy 1,7 gépjármű, ebből 1,1 személygépkocsi) érintett, ennek megfelelően a biztosítók is egyre kevésbé fókuszálnak erre az időszakra. A 14 biztosító közül kettő (CIG Pannónia, MKB) olyan díjakat hirdetett, amelyek azt jelzik, hogy nem kívánnak részt venni a lakossági kgfb-ügyfelekért folytatott idei versenyben, vagyis az érintett autósoknak gyakorlatilag 12 biztosító ajánlata között van lehetősége dönteni a jövő évi kötelező biztosításáról.

Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója elmondta a kötelezőkkel kapcsolatban: „Az átlagdíjak pontosabb alakulását, illetve az idén legtöbb ügyfelet szerző biztosítók sorrendjét az első néhány ezer megrendelés alapján, a következő napokban látjuk majd, de az előzetes kalkulációk szerint jó eséllyel két számjegyű emelkedésre számíthatnak az autósok. Az idei díjakban különösebb strukturális változást nem látunk, a legtöbb kedvezményt idén is más biztosítások egyidejű megkötésével, az éves díj egyösszegű befizetésével, a bankszámláról történő utalással, valamint az elektronikus biztosítói kapcsolattartás vállalásával lehet elérni.”

A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ennek alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Számos probléma forrása volt a korábbiakban, ezért ismét fel kell rá hívni a figyelmet: akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem csupán e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét - hívja fel a figyelmet a Netrisk.hu vezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG