2p
Ha az Országgyűlés elfogadja, akkor az első házasoknak 24 hónapig jár a havi 5 ezer forintos állami nászajándék.

Az első házasoknak járó kedvezmény a családi kedvezménnyel együtt igénybevehető lesz, ha a parlament is rábólint erre. Az esküvőt követő hónaptól érdemes rögtön az adóelőlegből érvényesíteni a havi 5 ezer forint összegű állami nászajándékot.

Az igénybevétel rendkívül egyszerű: a munkáltatónak le kell adni egy ún. adóelőleg-nyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy a kedvezményt a férj vagy a feleség veszi igénybe, vagy azt, hogy az összeget a házaspár megosztja.

Ha az Országgyűlés megszavazza az adócsomagot, akkor az új szabály már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható. Így azok a házaspárok, akiknek tavaly gyermeke született, a 2015-ös szja-bevallásukat egy egyszerű önellenőrzéssel módosíthatják.

Még mindig kevesen igénylik

A kormány tervei szerint a nyomtatvány beérkezéstől számított 30 napon belül már meg is kapják a havi 5 ezer forintos állami nászajándékot. Az szja-bevallások adatai szerint 2015-ben majd 22 ezer ifjú házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami nászajándékot, amellyel összességében 500 millió forintot spóroltak.

A KSH nyilvántartása alapján tavaly 46 ezer házasságot kötöttek, vagyis a tavaly kötött frigyek kevesebb, mint felében vették csak igénybe a kedvezményt. A jelenlegi szabályozás szerint az állami nászajándék 24 hónapig, de legfeljebb addig jár, ameddig szülővé nem válik a házaspár, vagyis a családi kedvezményre való jogosultság megnyíltáig. Az adócsomag elfogadásával a kedvezmény a boldogító igen kimondását követő hónaptól 24 hónapig érvényesíthető - még akkor is, ha az esküvőt követően már érkezik a gyerek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG