3p
A román biztosítási garanciaalaphoz kell beküldeni a kárbejelentést az astrásoknak.

Az MNB közleménye emlékeztet: a román Astra Biztosító szembeni nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) jellegű – például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló – kárigényeket, illetve bármely szerződés esetén a szerződők által befizetett, de meg nem szolgált biztosítási díjakat – ideértve a kgfb szerződéseket is – a román biztosítási garanciaalap (FGA) téríti meg.

A román pénzügyi felügyelet (ASF) legutóbbi tájékoztatásában közölte a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy a kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító, valamint a kárkifizetési kérelmet magyar nyelven – kizárólag írásban – úgy kell benyújtani a román garanciaalaphoz, hogy az március 3-ig meg is érkezzen.

A közelgő határidőre tekintettel érdemes ismételten felhívni az Astra biztosító hazai ügyfeleinek figyelmét, hogy az eddig elmulasztott nem kgfb kár- vagy egyéb, pl. díjvisszatérítési igénybejelentésüket mielőbb tegyék meg. Az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy esetleg az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is javasolja a jegybank ismételten megküldeni.

Március 3-ig érkezzen meg

A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, illetve a meg nem szolgált biztosítási díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos – de magyarul is kitölthető – kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk az FGA-hoz. Célszerű ezeket is – akár a többi dokumentummal együtt – úgy elküldeni, hogy március 3-ig megérkezzenek a címzetthez.

Az FGA-nál tehát többféle kérelmet kell kitölteni, ezek, s az elküldésükkel kapcsolatos tudnivalók a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el (a nyomtatványok elérési helyére lsd. melléklet is).

A kgfb-károk intézését, kifizetését a múlt év őszén született törvényi szabályozás nyomán jelenleg is végzi a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Javasolt, hogy az eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül itt jelentsék be kgfb-kárukat. Ezzel párhuzamosan célszerű, hogy az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz.

Az MNB az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről és szabályokról a MABISZ honlapján találhatóak naprakész információk.

A román garanciaalap honlapján elérhető magyar nyelvű nyomtatványok

Kárrendezési eljárás megindítása iránti kérelem:

//www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa3HU.pdf

Kárbejelentő lap:

//www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa4HU.pdf

Kárkifizetési kérelem:

//www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa6HU.pdf

Saját felelősségre tett nyilatkozat az igazoló iratok alátámasztására:

//www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa7HU.pdf

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG