2p
Október végéig küldi ki az adóhatóság a folyószámla-értesítőket.
A többség már levelet kapott az adóhatóságtól

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 31-ig küldi ki a magánszemély adózóknak a folyószámla értesítőket, illetve a késedelmi pótlékról szóló leveleket - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője szerdán az M1-en.

Jobb minél előbb rendezni a tartozást!

Folyószámla értesítőt az kap, akinek a személyi jövedelemadóban túlfizetése vagy tartozása van. A túlfizetést az adózó visszakérheti, vagy átvezetheti másik adónemre, a tartozást pedig mielőbb érdemes befizetni, mert amíg ez nem történik meg, késedelmi pótlékot számol fel a NAV - mondta a szóvivő. Hozzáfűzte: pótlékértesítőt az kap, aki 2014-ben nem fizetett határidőre.

Amit sokan elfelejtenek

Kis Péter András arra is felhívta a figyelmet, hogy azon nyáron végzett diákoknak - akár egyetemisták, akár érettségizettek -, akik még nem tudtak elhelyezkedni, és nem is tanultak tovább, így október 31-én lejár a diákigazolványuk, be kell jelentkezniük a NAV-nál, hogy jogosulttá váljanak egészségügyi ellátásra. Hozzátette, hogy október 31. után még 45 napig, vagyis december 16-ig jogosultak az ellátásra, utána kell figyelniük, és bejelentkezniük.

6930 forint

Annak, aki nem biztosított, és egyéb jogon sem jogosult ellátásra, 2007 óta kötelezően meg kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot; ennek havi összege 6930 forint, de napi szinten is fizethető, a napi összeg 231 forint - ismertette a szóvivő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
Személyes pénzügyek Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG