3p
Két hónapja történt a katasztrófa, a károsultak azóta várnak.

A megsegítésükre összegyűlt csaknem 19 millió fontnyi adomány alig 15 százalékához jutottak hozzá eddig a két hónappal ezelőtti londoni épülettűz túlélői és károsultjai - hívta fel a figyelmet az angliai és a walesi jószolgálati szervezetek működését felügyelő testület.

A tűz vonulása az épület külsején. Forrás: BBC

A Charity Comission tájékoztatása szerint a túlélőknek és a károsultaknak szánt segélyek célba juttatását megnehezítette a kezdetekben, hogy nehezen lehetett velük kapcsolatba lépni, mások pedig még mindig nem jelentkeztek.

Minden ház megbukott

A tűzvész június 14-én hajnalban tört ki a 24 emeletes, 127 lakásos toronyházban. Az évtizedek óta példátlan tűzkatasztrófát a rendőrség szerint valószínűleg egy zárlatos hűtőszekrény okozta. A vizsgálat azonban az épület külső burkolóelemeire összpontosul, különös tekintettel arra, hogy a tűzvész után megvizsgált hasonló burkolatú toronyházak épületburkolati mintái közül egy sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon.  A tűz után a brit kormány hatszáz toronyház tűzbiztonsági ellenőrzését rendelte el.

A Grenfell Tower június 14-i katasztrófájában legkevesebb nyolcvanan vesztették életüket. A segélyeket elsősorban azoknak szánják, akik elvesztették családtagjukat a tűzben, valamint a toronyház lakóinak, akik túlélték a szerencsétlenséget, de elvesztették otthonukat és ingóságaikat.

A Charity Commission a BBC-vel közölte: nyolc héttel a tűzvész után még csak 2,8 millió fontot osztottak szét a 18,9 millióból. A testület hozzátette, a jótékonysági szervezetek szeretnék megvitatni a túlélőkkel, hosszabb távon hogyan folyósítsák a fennmaradó összeget.

A grenfelli közösség sokan úgy vélik, egyes jószolgálati szervezetek működése nem átlátható, a segítség pedig nem érkezik meg hozzájuk elég gyorsan. A túlélők nem tudják - és egyre többször kérdezik -, hogy "hol van a pénz, ki osztja szét, miért nem érkezik meg" - mondta a Justice 4 Grenfell nevű csoport egyik képviselője, aki szerint nem világosak a feltételek sem, amelyek alapján a segélyeket folyósítják. "Nincsenek egyértelmű információk, könyörögni kell értük" - tette hozzá.

Három kategória

A segélyek célba juttatását felügyelő London Emergencies Trust júliusban bejelentette, hogy három kategóriát állított fel az azonnali támogatások folyósítására. Húszezer fontot határoztak meg azoknak, akik családtagjukat vesztették a tűzben, tízezer fontot azoknak, akiknek egy hetet vagy többet kellett kórházban tölteniük és 3500 fontot azoknak, akik egynapos kórházi ellátásra szorultak. Van egy tízezer fontos segély is, amit akkor kapnak meg a családok, ha már találtak új otthont maguknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG