Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta: a törvénycsomag parlamenti elfogadása esetén a 2014-ben bevezetett gyed extra - amely munka mellett is lehetővé teszi a családtámogatás folyósítását - már nem a gyermek egyéves, hanem féléves korától vehető igénybe.
A bölcsődei diplomás nevelők jövedelme a jövő év elejétől havi 40-60 ezer forinttal is növekedhet a pedagógus-életpályamodell kiterjesztése után.
Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár közölte: a jövő évtől minden iskolai szünetben kötelező lesz az önkormányzatok számára a rászoruló gyermekek napi egyszeri ingyenes étkeztetésének megszervezése. Az ehhez szükséges mintegy 4,5 milliárd forintot a kormány biztosítja majd.
Három új bölcsőde típus jön létre
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi tájékoztatása szerint mini-, munkahelyi és családi bölcsődék feltételeit dolgozzák ki, a kormányzati szándék szerint könnyebb lesz létrehozni, fenntartani ezeket, illetve az intézmény felügyeletére bízni a gyermekeket.
Szergej Lavrov Marco Rubiot bírálta.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




