A megtakarítások céljait vizsgálva azt láthatjuk, hogy a váratlan kiadásokra való felkészülés továbbra is a legfontosabb a hazai lakosság körében, azonban emellett a hosszú távú takarékoskodás, az öngondoskodás ugyancsak nagy súllyal bír, sőt a legfrissebb, 2012 első negyedéves ügyfélválaszok alapján még jelentősebben előtérbe került a nyugdíjas évekre, illetve a gyermekek jövőjére való takarékoskodás: ez utóbbiakat a válaszadók több mint harmada jelölte meg megtakarítási célként.
A lakosság megtakarítási képességének csökkenésével együtt egy év alatt szűkült az életbiztosítás kötését tervező lakosság száma is: a 2010-es 1,1 millióhoz képest 2011-ben már csak valamivel több mint 800 ezren tervezték életbiztosítási szerződés kötését.
A szűkülő lakossági biztosítási potenciál mellett a fogyasztói attitűdök is megváltoztak az elmúlt időszakban. A gazdasági válság miatt nőtt a biztonságra törekvés, illetve a hosszú távon való gondolkodás került előtérbe, ugyanakkor a tavalyi évben a bizonytalan jövő miatt már többen gondolkodtak rövid távú megtakarításokban is.
A Groupama Garancia Biztosító és a GfK Hungária elmúlt két évben végzett közös kutatásai rámutattak arra, hogy mindezek miatt a korábbinál tudatosabbá vált a termékválasztás is. Új igények kerültek előtérbe, ilyenek például az életbiztosításokkal szemben elvárt rugalmasság, azaz hogy a kiválasztott termék megfelelően kövesse az életciklus-váltásokhoz kapcsolódó igényeket.
A Groupama Garancia Biztosító és a GfK Hungária kutatása rávilágított: továbbra is fontos a családoknak a kockázatok kerülése, a biztonságra törekvés, emellett pedig természetesen a minél magasabb hozamok elérése.
A GfK Hungária Biztosításpiaci Adatszolgáltatása szerint a lakosság megtakarítási képessége jelenleg 2004 óta a legalacsonyabb szinten van: 2012 első negyedévében a 18-69 év közötti lakosságnak már csak 16%-a rendelkezik bármilyen megtakarítással, míg ez a szám 2004-ben még közel 40% volt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Itt a lista: ők lettek az új kormánybiztosok
32 perce
-
Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál
körülbelül 1 órája
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
2 órája
-
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
2 órája
-
Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
3 órája
-
Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak
4 órája
-
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
4 órája
Mfor.hu Top24
- Választások előtt meglódult Szijjártó Péterék osztogatási kedve
- Szakértő: Magyarország nincs felkészülve a migrációs paktum végrehajtására
- A plazmaközpont 155 milliós lakását árverezi el a NAV
- Borzalom vár ránk a jövő héten
- Magyar Péter: hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között
- Madarat lehet fogatni Mészáros Lőrinccel
- Az erős forint és a választási hajrá lökte többéves csúcsra a magyar építőipart
Személyes pénzügyek
Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek
Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek
Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek
2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek
Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek
Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek
Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek
Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
3 órája
Vállalat
Megszűnik az MTVA bonyolult és átláthatatlan struktúrája és finanszírozása
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.
16 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Piac&Profit cikkei
-
Döntés születetett: eddig maradnak a rögzített üzemanyagárak Magyarország szomszédjában
11:04
-
Baj van a Velencei-tónál: de mi lesz az ingatlanokkal?
10:06
-
Komoly mérföldkő után törtet előre a hazai e-kereskedelem
09:02
-
Fő a biztonság? Tovább erősödik a biztosítási piac
08:03
-
Virág Barnabás: Jó úton vagyunk, hogy az inflációs hajlamokat tartósan megtörjük
05:42
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Orbán Viktor röpiratban magyarázta a Fidesz választási vereségét
09:18
-
Aki mindig siet, nem biztos, hogy tovább él
08:04
-
Magyar Péter leváltotta a négy nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét
07:14
-
Leállt a Facebook, az Instagram és a Messenger – világszerte milliókat érint a hiba
16:00
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
2026. június 12. 11:58
-
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
2026. június 13. 07:41
-
Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
2026. június 12. 18:46
-
Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
2026. június 12. 18:05
-
Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
2026. június 12. 14:26






