1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A magánnyugdíj-pénztári tagok március 31-ig jelezhetik, hogy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, az Országgyűlés döntése alapján pedig reálhozamukat adómentesen vehetik fel. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az Országgyűlés megszavazta a kiszámíthatóságot és biztonságot jelentő állami rendszerbe átlépők részére, a reálhozam és tagdíj-kiegészítés felvételének adómentességét.

A parlament hétfői döntése alapján az állami nyugdíjpillérbe visszalépők amennyiben a magánnyugdíj-pénztárból önkéntes nyugdíjpénztárba helyezik tagi kifizetéseiket - a reálhozamot és a tagdíjkiegészítést -, az összeg 20 százalékának megfelelő, legfeljebb 300 ezer forintos adóvisszatérítésben részesülhetnek. Az indoklás szerint így az állami nyugdíjrendszerbe most visszalépők ugyanazokat a mentességeket és kedvezményeket vehetik igénybe, mint amelyek a korábban visszalépőket megillették.

A parlament előzőleg a gazdasági stabilitási törvény december végi elfogadásával több ponton változtatott a magánnyugdíj-pénztári tagokra vonatkozó szabályokon. Megszűnt a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés azok esetében, akik fenntartották magánpénztári tagságukat, így az általuk fizetett tízszázalékos nyugdíjjárulék az állami nyugdíjkasszába kerül. Ugyanakkor március végéig újra megnyitották az állami pillérbe átlépés lehetőségét annak a 102 ezer embernek, aki fenntartotta pénztártagságát.

A Ház akkor arról is határozott, hogy az állami pillérbe visszalépő magánpénztártagok a tagdíjkiegészítésként befizetett összeget, valamint a reálhozamukat felvehetik, vagy önkéntes pénztárba, illetve a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlájukra utalhatják. A döntéssel a magánpénztárban maradók állami nyugdíjjogosultságot kaptak, vagyis az Országgyűlés eltörölte azt a szabályt, hogy aki korábban pénztártag maradt, kilépett a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből, ezért 2012 januárjától keresetei nem számítanak be majdani állami nyugdíjába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG