A testülethez mintegy 60 indítvány érkezett a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló törvény bizonyos rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát kérve.
Az indítványozók egy része olyan befektető volt, aki a törvény szerinti kárrendezésből valamilyen okból kimaradt vagy kárrendezése nem volt teljes, másik része pedig olyan befektetési szolgáltató, amelynek a törvény alapján a kárrendezési mechanizmus pénzügyi végrehajtásában szerepet kell vállalnia.
Az Alkotmánybíróság egyrészt megállapította, hogy a vizsgált esetben kivételes jellegű, méltányosságból történő állami juttatásokról van szó. Emiatt a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg mind a jogosultak körének, mind a juttatás mértékének és egyéb feltételeinek meghatározása során.
Az Alkotmánybíróság a jogosultak körének meghatározását nem találta diszkriminatívnak, annak a tárgyilagos mérlegelés alapján ésszerű indoka van, így önkényesnek nem tekinthető a hatóság szerint.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult a nyomozás.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




