3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Már elérhető a tervezet annak, akinek van ügyfélkapuja.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében hétfő óta már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

A péntek reggeli adatok szerint több mint 83 ezren már el is küldték a bevallásukat. A küldők több mint 58 százaléka, mintegy 70 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által összeállított tervezetet. A bürokráciacsökkentés mérföldköve az, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét, Annak az 5 millió magánszemélynek ugyanis, akinek a NAV ezt elkészítette, mindenképpen lesz érvényes bevallása.

A magánszemélyek több mint 80 százalékának lényegében semmit nem kell tennie, mert a bevallási tervezetük valamennyi adatukat pontosan rögzíti, és a fizetési egyenlegük is nulla. Így ha nem kell kiegészíteniük a tervezetüket, akkor csak az egy százalékos nyilatkozatokat kell kitölteniük. 

A hivatal által elkészített tervezeteket azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan adataik vannak, amelyekről nem tud az adóhatóság. Ilyen lehet például a bérbeadásból, ingatlanértékesítésből származó jövedelem vagy az elsőházas kedvezmény, amelyről a munkáltatónak nem nyilatkozott a hitvestárs - mondta Tállai András.

4+1 biztos jel arra, hogy nem lesz rendben az adóbevallásod >>>

Akinek van ügyfélkapuja, az egy kattintással éri el a bevallási tervezetét, akinek nincs, az vagy rászán öt percet és május 20-ig nyit egyet, vagy március 19-ig kéri az adóhivataltól a postázást - emelte ki az államtitkár.

SMS az adóhatóságnak

Péntekig már 485 ezren kérték a NAV-tól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásuk tervezetét. A népszerűségi lista élén továbbra is az SMS áll: a kérelmek 70 százaléka SMS-ben jött. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen ők a lehető legegyszerűbb módon, online - akár okostelefonon is - egyetlen kattintással elérik tervezetüket. Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, SMS esetén pár órán belül válaszüzenetet küld.

Lehet, hogy neked is jár évente 83 ezer forint - csak nem tudsz róla?

Idén 6900 forintra nőtt a súlyos fogyatékosság után járó adókedvezmény. A jogszabály több olyan, látszólag enyhe, hétköznapi betegségnek számító egészségügyi problémát is ebbe a körbe sorol, mint a laktózintolerancia. a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:47
Nem árt vigyázni, automatizmusról szó sincs, ez esetben sem.
Személyes pénzügyek Családi vagyontervezés új keretek között: fontos változások a bizalmi vagyonkezelésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 14:17
A 2026. július 28-án elfogadott 2026. évi XXXV. törvény (nyári adócsomag) módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait, éppen emiatt érdemes végigvenni, mi is változott pontosan
Személyes pénzügyek Lakástakarékból önerő: mire elég 8 vagy 15 millió forint?
Tóth Tímea | 2026. augusztus 30. 05:48
Egy korábban felépített lakástakarék-pénztári megtakarítás jelentősen megkönnyítheti az első közös lakás megvásárlását vagy épp a továbbköltözést. Nem azért, mert feleslegessé teszi a lakáshitelt, hanem mert megteremtheti az önerő alapját, csökkentheti a szükséges kölcsön összegét és ezzel a havi törlesztőt is. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire elég a lakástakarék egy ingatlanvásárlásnál, és honnan lehet még önerőt szerezni a kölcsönhöz.
Személyes pénzügyek Milliárdokat fordítanak lakáshitel-törlesztésre az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 15:19
Az első félévben 3,7 milliárd forintot fordítottak az egészségpénztári tagok lakáshitel-törlesztésre, ez sokkal magasabb a tavalyi első féléves 2 milliárd forintnál. 
Személyes pénzügyek Kiszámolták, mekkora hitelre elég a magyar átlagbér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 13:34
529 ezer forintos nettóval már egy komolyabb kölcsön is összejön.
Személyes pénzügyek Első vizsga az egyetemistáknak: nullázd a díjat, maxold az ajándékpénzt!
Homa Péter | 2026. augusztus 26. 15:24
Itt az idő: a felsőfokú képzésre felvett diákoknak mindenképpen diákszámlát kell nyitniuk, és ilyenkor akár még bankváltás lehetősége is felmerülhet. Egy jó döntés hosszú évekre minimalizálhatja a bankolás költségét, induláskor pedig még ajándékpénzt is be lehet zsebelni. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire érdemes figyelni a választásnál, ami után már szefivel is megnyitható a diákszámla.
Személyes pénzügyek Hiába nőnek a magyar fizetések, szűk a háztartások mozgástere
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:14
Messze az átlag alatt egy fontos mutatóban a magyar háztartások. 
Személyes pénzügyek A feje tetejére állította a lakáshitelek piacát az Otthon Start
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 23. 16:51
Rövid idő alatt nagyot fordult a világ: miközben az Otthon Start hitel 2025 őszi megjelenése előtt az új lakáskölcsön-szerződések összegének nagyjából ötödéhez kapcsolódott állami támogatás, most a piaci feltételű hitelek súlya csökkent 20 százalék körülire – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Az új támogatott konstrukció megjelenése óta eltelt tíz hónapban több mint 1700 milliárd forint Otthon Start hitel ömlött a piacra, ami jóval meghaladja az előzetes várakozásokat is.
Személyes pénzügyek Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:34
Felemásan alakulnak az árak.
Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG