4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megszűnt az árfolyamgátasok gyűjtőszámláin lévő tartozások több mint 90 százaléka.

Alig maradt a gyűjtőszámlán tartozás

A banki elszámolással elolvadt az árfolyamgátba belépett devizahitelesek gyűjtőszámlákon lévő tartozásának 92,2 százaléka, és megszűnt a gyűjtőszámla-szerződések több mint 85 százaléka - mondta Kovács Erika, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke, aki szerint annak, akinek a helyzete megengedi, érdemes ezután a rögzítettnél magasabb törlesztést vállalnia.

A gyűjtőszámlákon lévő 32,75 milliárd forintból a banki elszámolások során 30,41 milliárd forintot írtak jóvá a pénzügyi intézmények - vagyis ennyivel csökkent a számlatulajdonosok tartozása -, így e számlákon mindössze 2,34 milliárd forint maradt - ismertette Kovács Erika. Az elszámolás előtti 172 ezer gyűjtőszámlahitel-szerződésből pedig mintegy 25 ezer él még, amelyeken átlagosan már csak 93 ezer forintnyi tartozás van a korábbi 190 ezer forint helyett.

Hogy ment náluk az elszámolás?

Az árfolyamgátasokkal való elszámolás során ugyanis a pénzügyi intézményeknek először a lejárt tartozásokat, majd a gyűjtőszámlás tartozásokat kellett kiegyenlíteni, s ha még maradt túlfizetés, azt az eredeti devizakölcsön előtörlesztéseként számolták el. A bankok által adott kedvezményeket levonták az elszámolás alapján visszajáró összegből, az államtól kapott kamatkedvezményt azonban megtarthatták az ügyfelek.

MTI Fotó: Balázs Attila

Az elszámolás után csak azok a gyűjtőszámlák maradtak meg, amelyeken még tartozás van, ezek összege azonban a forintosítás után már csak a számlán lévő tartozásra felszámított kamat (3 havi BUBOR) összegével növekedhet.

Fizetési haladékot is kaptak

Kovács Erika felidézte: az árfolyamgátasok esetében a törlesztőrészlet 2015. február 1. óta nem haladhatja meg a 2015. januárit (kivéve a kamatváltozásból fakadó növekedést), vagyis törlesztési különbözet ezután is keletkezik, de azt most már hozzáadják a tőketartozáshoz. Ez az árfolyamgátasokat védő, kisebb törlesztőrészletet szavatoló intézkedés az árfolyamgátba történő belépést követő 60. hónapig érvényes. Ezt követően a törlesztőrészlet emelkedhet, de a törvény szerint akkor is legfeljebb 15 százalékkal.

Az árfolyamgátasok tehát - azon túl, hogy legtöbbjük gyűjtőszámla-tartozása szinte teljesen megszűnt - fizetési haladékot kaptak, ám a 60. hónap letelte után a hátralévő futamidő alatt fokozatosan meg kell fizetniük a rögzített törlesztőrészlet alkalmazásával összegyűlt különbözetet - hívta fel a figyelmet a PBT elnöke. Az árfolyamgát lejárta után a jogszabálynak megfelelő mérsékelten magasabb törlesztőrészletet a futamidő meghosszabbításával biztosíthatják csak a pénzügyi intézmények. Tudni kell azonban, hogy ezáltal a visszafizetendő teljes tartozás összege is megnövekedhet, mert így hosszabb ideig kell fizetni a kamatokat a még fennálló tőketartozás után.

A törvény által megszabottnál önkéntesen magasabb törlesztőrészlet vállalásával és fizetésével az ügyfelek azonban el tudják kerülni, hogy a rögzített időszak után összességében megnövekedjenek a terheik, s meghosszabbodjon a futamidejük - mondta Kovács Erika. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ügyfelek a 60 hónapon belül bármikor kezdeményezhetik magasabb törlesztőrészlet fizetését.

Mi az árfolyamgát?

Az árfolyamgát keretében a svájci frank alapú hiteleket 180, az euró alapúakat 250, a japán jen alapúakat pedig 2,5 forinton lehetett törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a kölcsön lejáratáig lehetett alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg a gyűjtőszámlán halmozódott. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam fele-fele arányban átvállalta. A konstrukcióban részt vevők 49,758 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek, ennek felét, amit a bankoktól kaptak, az elszámolás során levonták tőlük, a másik felét azonban, amit az államtól kaptak, megtarthatták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG