Új üzletpolitikát és díjakat kell kialakítaniuk az uniós biztosítóknak a december 21-én életbe lépő módosított direktíva miatt, az új szabályozás ugyanis tiltja, hogy más díjat állapítsanak meg a férfiakra és a nőkre például akkor, ha életbiztosítást kötnek.
A Generali PPF Holding álláspontja szerint, mivel az új szabályok megszüntetik azt az Európa-szerte elterjedt gyakorlatot, amely alapján a biztosítók megkülönböztetik a nőket és férfiakat a biztosítási termékek árazásakor, változni fognak a díjak. Paál Zoltán, a Generali PPF Holding életbiztosítási kompetencia-központjának vezetője az előzetes becslések alapján úgy vélte, hogy a nők esetében, életkortól függően, 30-90 százalékos díjemelkedést hozhat az új szabályozás, a férfiak pedig nagyjából 20-30 százalékos csökkenésre számíthatnak. A szakember szerint a magyarországi helyzet közel sem olyan aggasztó, mivel itt sok biztosító, így a Generali is több olyan termékkel van jelen a piacon, amelyek árazásánál eddig sem tett különbséget a férfiak és a nők között.
A Generali közleménye idézi Petr Bohumskýt, a cég kockázati menedzsment igazgatóját is, aki szerint bizonytalan a változtatás hatása. Ugyanakkor elismeri, hogy lehetnek olyan területek, amelyeket pozitívan befolyásol majd az új szabály, hiszen a korábban elhanyagolt rizikófaktorok előtérbe kerülhetnek. A szakember elmondta, hogy a magánbiztosítások esetén a biztosítási díjak kialakításánál különböző rizikófaktorokat vesznek figyelembe. Ezek egyike a biztosított neme, hiszen statisztikai adatok sora igazolja, hogy a nők várható élettartama jelentősen hosszabb a férfiakénál, ami alacsonyabb biztosítási díjakat jelentett számukra. Az áremelkedés miatt, illetve mert a biztosításkötés nem kötelező, csökkenhet a nők által vásárolt biztosítások száma, így pedig a biztosítási díjakból befolyó összegek nem lesznek elegendők a költségekre, ami komolyan fenyegetheti egyes biztosítótársaságok fizetőképességét is.
A Generali PPF Holding szerint bár az antidiszkrimináció ügye támogatandó és általánosságban az EU ezzel kapcsolatos döntései is jó irányba mutatnak, ebben az esetben mégis problémás, hogy egy olyan termékkel kapcsolatban is alkalmazni kell őket, ahol konkrét, érthető okai voltak a két nem külön kezelésének. Ugyanakkor pozitív változás, hogy a szabályozás hatására a biztosítóknak más tényezőket is figyelembe kell majd venniük az árazásnál, így például az eddig elhanyagolt faktorok, a dohányzás, az elhízás és a magas vérnyomás is fontosak lesznek majd.
Az unió a belga fogyasztóvédelmi szövetség, a Test-Achats kezdeményezésére kezdte el felülvizsgálni az eltérő díjakat a kockázati életbiztosítások körében. A kérdést az Európai Unió Bírósága is megvizsgálta, majd 2011. március 1-én hozott határozatában kijelentette, hogy a biztosítóknak 2012. december 21. után kötött szerződések esetében meg kell szüntetniük a nemi diszkriminációt. A díjszabási kötelezettség a 2012. december 21. után létrejött biztosításokra érvényes, így még maradt idő a biztosítóknak az átállásra. Az uniszex árazása miatt nemcsak a nők, hanem átlagosan a kockázati életbiztosítás díja is nő. Hiszen a nők a magas árak miatt valószínűleg kevesebben kötnek majd biztosítást, így a biztosított felek többnyire a férfiak lesznek, ami az uniszex árak növekedéséhez vezethet. A férfiak és nők közti egyenlőség további erősítésére irányuló szabályozást a magyar kormány még nem fogadta el, mivel azonban a szabályozás december 21-én életbe lép, várhatóan az őszi hónapok során erre a lépésre is sor kerül majd.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
8 órája
-
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
9 órája
-
Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
9 órája
-
Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
9 órája
-
Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
10 órája
-
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
10 órája
-
Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
10 órája
- Elutasították a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét a közmédia új testületébe
- Elitcsapat fejvadászai kereshetik már Matolcsy Ádámot
- Nem késett sokat, itt van Ókovács Szilveszter reakciója a kirúgására
- Jó hírrel kezdődött a november az autósok számára
- Végjáték a Velencei-tónál?
- Látványos következménnyel járt az Otthon Start kivezetése
- Két kórház éléről is távoznak a főigazgatók
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Tovább gyűrűzik az alkotmánybíróság körül kialakult botrány.
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
A Duna House adatai szerint októberben húsz százalékkal több ingatlan cserélt gazdát.
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy pontos tulajdonosi adatokat tisztázzon.
-
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38 -
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12
További hírek >
-
Nagyot álmodnak a magyar vállalkozók, de fillérekből akarnak piacvezetők lenni
17:04
-
70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
15:34
-
Újra teljes gőzzel termel a paksi atomerőmű egyik blokkja
15:09
-
Három évtizede alig volt példa ekkora hiánycsökkentésre
14:11
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
2026. november 2. 09:57

