3p

A 25-54 év közötti lakosság közel fele tervez nagyobb összegű vásárlást a következő fél évben és jelentős többségük úgy gondolja, hogy ezeket a kiadásokat nagyon alaposan megfontolja.

Az OTP Bank számára készített felmérés  eredményeiből az is kiderül, hogy szükség esetén az emberek több, mint fele nyitott arra, hogy személyi kölcsön felvételével finanszírozza kiadásait. Azonban jelentős az eltérés, amikor arról kell dönteni, hogy miből is vásároljanak, illetve amikor javíttatásról vagy cseréről kell dönteni.

Többen készülnek nagyobb beruházásra

Az Eurostat kimutatása alapján 2021 harmadik negyedévéhez képest a negyedik negyedévben a magyar háztartások rendelkezésre álló jövedelme valamelyest növekedett, míg a megtakarításaik kicsivel csökkentek. Ugyanakkor a 25-54 év közötti magyar lakosság 47 százaléka tervez nagyobb értékű, 500 000 forint feletti kiadással a következő hat hónapban, derül ki az OTP Bank számára készített friss kutatásából, melyben a lakosság nagyobb kiadásokkal kapcsolatos döntéseit és ezek finanszírozását, valamint a tárgyakhoz való viszonyát vizsgálták.

Hiába csökkentek egy kicsit a megtakarításaik, sokan készülnek nagyobb beruházásokra. Fotó: Depositphotos
Hiába csökkentek egy kicsit a megtakarításaik, sokan készülnek nagyobb beruházásokra. Fotó: Depositphotos

A felmérés eredményei alapján a megkérdezettek jelentős többsége, 80 százaléka, nehezen dönt és alaposan átgondolják az ilyen mértékű kiadásokat. A válaszadók körülbelül negyede (26%) véli úgy, hogy hirtelen keletkezett nagyobb kiadásaik teljes összegét képesek lennének saját megtakarításaikból finanszírozni. 57 százalék nyitott arra, hogy általában, nagyobb összegű kiadások esetén személyi kölcsön segítségével fedezzék a költségeket.

Mire menne a pénz?

Változatos képet mutat az, hogy milyen beruházást finanszíroznánk a felvett hitelösszegből, a legtöbben személygépkocsit vásárolnának, de jellemző az is, hogy háztartási gépekre, nagyobb értékű bútorokra vagy éppen családi eseményekre (esküvő, temetés) tervezik hitel felvételét.

Nagyobb értékű háztartási gépeket az emberek nagy többsége (82 százalék) próbálná meg legalább egyszer megjavítani, azonban ha másodszor is elromlik, már csak az emberek fele vinné el újra szervízbe

– tette hozzá Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

A kutatás külön kitért a ragaszkodás jelenségére, hogy mennyire nehezen válnak meg a megkérdezettek a régi, elhasználódott tárgyaiktól. A kis értékű háztartási eszközök esetén nagy hajlandóságot mutattak arra, hogy meghibásodás után egyből újat vegyenek. Mindössze 15 százalék nyilatkozott úgy, hogy addig próbálkoznak a javíttatással, amíg azt nem mondják a gép menthetetlen. Azonban más a helyzet a bútorok esetében, ha cserélni szeretnék, mert kopottak, vagy nem tetszik már nekik. Nehezen szánják rá magukat új bútor vásárlására, azonban ennek nem a ragaszkodás, hanem a takarékosság a fő oka. Ez már egy nagyobb összegű kiadás lenne, ami alaposabb tervezést igényel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG