2p

November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány.

A Netrisknél az első napokban az átlagdíj 29 ezer forint volt, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással – közölte az online biztosításközvetítő.

Kiket érint?

A cég felhívta a figyelmet arra, hogy a november elején elindult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány azokra az autósokra vonatkozik, akik 2010 előtt vásárolták a járművüket, és azóta sem változott a tulajdonos, vagy az üzembentartó. Ők november 30-ig dönthetnek arról, hogy biztosítót váltanak, vagy meghosszabbítják a meglévő szerződésüket.

Kgfb-szezon van
Kgfb-szezon van
Fotó: Depositphotos

A Netrisk adatai szerint a kampányban november 6-áig összesen 3,5 százalékkal több kgfb-szerződés született, mint a 2024-es kampány azonos időszakában. A kgfb-kampányban érintettek esetében az átlagdíj az első napokban 29 ezer forint volt, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyi, 30 800 forintos átlaghoz képest. Az eddigi szerződéskötések alapján az ügyfelek átlagosan 13 százalékos, vagyis több mint 4 ezer forintos megtakarítást értek el biztosítóváltással.

A november első napjaiban megkötött új kgfb-szerződések között továbbra is a személyautó-tulajdonosok vannak többségben, arányuk 82 százalék. A motorok 6 százalékos, az egyéb járművek 8 százalékos, míg a teherautók 4 százalékos részesedést képviselnek a Netrisknél. Az átlagdíjak járműkategóriánként a személyautóknál 32 300 forintot, a motoroknál 7 ezer forintot, az egyéb járműveknél 5300 forintot, a teherautóknál pedig 49 ezer forintot tesznek ki – ismertették.

Csökkenés

Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője szerint az idei kampány különleges lesz, hiszen az elmúlt pár hónapban csökkentek a kötelező biztosítások díjai, 2025. január és október között a személygépkocsik esetében ez 54 600 forint volt, ami éves szinten közel 4 százalékos csökkenés. Októberben pedig már 8 százalékkal csökkentek az átlagdíjak éves szinten. Éppen ezért egy kedvező indexdíj esetén is érdemes kalkulálni, mert még tovább lehet csökkenteni a díjat – emelte ki a szakember a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:52
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.  
Személyes pénzügyek Már egy-két habos kávé árával el lehet kezdeni a felkészülést a tartalmas időskorra
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 09:18
A K&H örök aktív pályázata arra hívja fel a figyelmet, hogy a hosszú élet valódi értéke nem csupán az évek számában, hanem azok jó életminőségű megélésében is rejlik.
Személyes pénzügyek Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:47
Rekordokat döntött az új belépők száma, rekordot döntött a kezelt vagyon mérete is.
Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG