2p
Néhány héten belül új lakáshoz jut 23 család.
A Nemzeti Otthonteremtési Közösség első sorsolása

Szerdán tartották a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) első kiválasztási rendezvényét. A Magyar Nemzeti Bank által felügyelt szervezet mai hivatalos kiválasztása után 23 család kezdheti meg akár már meglehetősen rövid időn belül is, 4,5 millió forintos állami támogatással és banki hitelezés nélkül új lakása finanszírozását - közölték a NOK szervezői a Privátbankár.hu-val.

Így működik

Az új modellben a tagok közösségekbe szerveződve, jelenleg két választható időtávon (120 vagy 180 hónap) gyűjthetik befizetéseiket, amelyekkel a közösségi megelőlegezéssel a futamidő vége előtt vásárolhatnak újépítésű lakást. A szerződések szabadon választható értéke 10 és 40 millió forint között lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 15 milliós szerződéses érték a maximális állami támogatással egy 19,5 millió forintos új lakás megvásárlását teszi számukra lehetővé.

Negyedévente sorsolnak

Minden egyes befizetés a közösség számláján halmozódik és összeadódva biztosítja, hogy negyedévente akár több tagnak is elégséges pénz álljon rendelkezésre a közösségen belüli jogosultságok odaítélésére. Az, hogy az egyes tagok mikor jutnak a teljes összeghez, a negyedévente megtartandó kiválasztási eseményen dől el.

Az új megoldás egyik legfontosabb jellemzője, hogy nagyon sok más, piacon jelenleg elérhető termékkel szemben, hosszútávon is jól tervezhetővé teszi az új lakás vásárlással kapcsolatos megtakarítást és családi tehervállalást. Az új megtakarítási konstrukció másik fontos előnye, hogy a kamatmentes közösségi finanszírozás mellett semmilyen formában sem fordulhat elő, hogy a közösség bármely tagjának nagyobb kötelezettsége keletkezne, mint amennyit a szerződésben vállalt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG