5p
Spanyolországban a múlt héten ítéletidő tombolt, amely halálos áldozatokkal is járt. Emellett óriási területen semmisültek meg mezőgazdasági berendezések, ami előrevetíti, hogy a kora tavaszi időszakban nem fogják tudni ellátni Európát zöldséggel. Ez pedig vélhetőleg az árakban is meg fog mutatkozni.
Illusztráció MTI Fotó: Kollányi Péter

Múlt pénteki jelentések szerint Spanyolországban már tizenhárom halálos áldozata volt a napok óta tartó ítéletidőnek, további személyeket eltűntként tartottak nyilván. A péntekre már elvonult - Gloria nevű - vihar múlt vasárnap csapott le az Ibériai-félszigetre erős széllel, heves esőzésekkel és hóeséssel. Az esőzések miatt sok helyen léptek ki a folyók a medrükből, ami tetézte a bajokat, számos településen okozva áramkimaradást is.

A viharkárok és a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső, jégeső nem kímélte az egyik legfontosabb kertészeti központnak számító Almería környékét sem, ahol az első beszámolók szerint óriási károk keletkeztek. A hírek szerint 1000 hektárnyi hajtató felület (fóliasátrak, üvegházak) sérült meg, ennek egy jelentős része teljesen el is pusztult. Több nagytermelő is arról számolt be, hogy az infrastruktúra mellett a zöldségek is elpusztultak. Számos esetben a termés felét, de esetenként akár a 75 százalékot is tönkretette a szélsőséges időjárás.

Ráadásul ahol a növények nem pusztultak el, ott a sok csapadék még mindig tartogat veszélyeket, hiszen megnőtt a gombás betegségek kockázata, amely vélhetőleg további károkkal jár majd.

A felvásárlási árak gyorsan reagálnak

Az említett spanyol tartomány Európa egyik éléskamrájának számít, és a kora tavaszi időszakban az EU-n belül jelentős mennyiségű salátát, uborkát, cukkinit, koktélparadicsomot és padlizsánt szállítanak a közösség áruházláncaiba. A most kieső termés miatt a megszokott mennyiséget nem fogják tudni biztosítani a következő hónapokban. Ez pedig máris megmutatkozik a felvásárlási árakban, hiszen több termék esetében máris 25-50 százalékos növekedés várható.

Hogy a vásárlók ebből mit fognak a következő hónapokban tapasztalni, az attól is függ, hogy az észak-afrikai (például marokkói) termelők tudják-e pótolni a kieső mennyiséget. Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy egyes EU-s országokban az onnan származó zöldségekkel szemben nagyobb a bizalmatlanság, amit azok a beszámolók is táplálnak, amelyek rendre arra hívják fel a figyelmet, hogy az ott alkalmazott vegyszerhasználat nem feltétlenül felel meg az uniós előírásoknak, ez pedig akár élelmiszerbiztonsági kérdéseket is felvethet.

Volt már ilyen néhány éve

A Spanyolországra lecsapó szélsőséges időjárás rövid időn belül másodszor okozhat áruhiányt és áremelkedést, hiszen 2017 év elején hasonló eset történt. Akkor a szokatlan hideg miatt voltak gondjaik a spanyol kertészeknek, így a termés egy része akkor is elpusztult. Ennek hatásra olyan történt az Egyesült Királyságban, amire évtizedek óta nem volt példa: áruhiány lépett fel. Egyes salátafélékből, cukkiniből és brokkoliból sem volt elég a brit üzletekben, ami miatt az ottani láncok – a BBC akkori cikke a Lidl, az Aldi, a Tesco és az Asda gyakorlatáról is szót ejtett – az egy vásárló által megvehető mennyiséget korlátozták.

A hiány persze az árakban is visszaköszönt, egy fej jégsaláta ára például 42 pennyről 1,19 fontra ugrott. A brit szakértők szerint ez nem csak náluk jelentkező speciális eset, legfeljebb a fogyasztói szokások miatt náluk élesebben jelentkezett a probléma. Mint mondták, Dél-Spanyolország a szezonon kívüli friss termékek 80 százalékát biztosítja az EU-nak, tehát az egész közösség számára problémával járt a hideg idő, és a Spanyolországban és Görögországban is jelentkező intenzív havazás.

Az extrém időjárás hatása három éve a magyar piacon is visszaköszönt, elsősorban a saláta drágulása volt az, amit a fogyasztók szélesebb köre érzékelt. Akkori sajtóbeszámolók szerint az itthon is egyre népszerűbb jégsalátát 600-700 forintos áron kínálták darabonként, de nemcsak a jégsaláta volt ilyen drága, a friss magyar fejes salátát is ennyiért kínálták. A szakértők akkor azt jelezték, hogy a magas árak a szabadföldi termés megjelenését követően esnek vissza, ami jellemzően április közepén-végén jelenik meg a kínálatban.

Az általunk megkérdezett szakértő úgy vélte, hogy a károk pontos ismerete után érdemes prognózisokba bocsátkozni a mostani spanyolországi ítéletidő várható hatásáról. Azt azonban megelőlegezte, hogy az időjárásnak minden bizonnyal komoly befolyása lesz az európai zöldségpiacra a következő hónapokban.

Tavaly a paradicsom drágult

A magyar vásárlók egyébként a tavalyi évben is szembesültek az időjárási szélsőségek hatásával, akkor ugyanis a paradicsom és a paprika esetében tapasztalhattunk kiugró áremelkedést. A szokatlanul hideg májusi időben ugyanis még a fóliasátrakban sem ért be a termés, miközben Európa déli részén a megszokottnál melegebb idő miatt májusra már nem nagyon volt ezekből a zöldségekből. Így a kieső termés miatt a vásárlóknak a paradicsomért például a megszokott 3-400 forintos kilónkénti ár helyett gyakran ennek a dupláját kellett fizetni a szezon elején.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG