3p

Egy évtized alatt ötödére csökkent az adóhivatalhoz érkező közérdekű bejelentések száma, tavaly így is majdnem nyolcezer közlés futott be a hatósághoz, amely valamilyen szabálytalanságra próbálta meg felhívni a figyelmét. A szervezet a bejelentések harmadánál indított vizsgáltatot, száz esetből azonban csupán hatnál igazolódott be legalább részben valamilyen jogsértés - ismerteti szerdai számában a Magyar Nemzet.

Kevesebb a bejelentés

Az adóhivatalnak címzett úgynevezett közérdekű bejelentést akkor tehetnek a magánszemélyek, ha valamilyen szabálytalanságot tapasztalnak, s erre mindenképp szeretnék felhívni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelmét. A bejelentések száma érdemi csökkenést mutat: 2012-ben például 35 ezer ilyen beadvány érkezett a hatósághoz, ez 2016-ban 25 ezer körül alakult, 2018-ban viszont már 10 ezer alá csökkent a bejelentések száma.

A NAV közlése szerint tavaly még ennél is kevesebb, 7755 jelzés futott be. Korábban sokszor lehetett hallani arról, hogy ha valakinek vitája támadt a szomszédjával, összeveszett üzletfelével vagy elvált, a bosszú egyik legjobb megoldása az lehetett, hogy az érintett elküldte haragosa legfontosabb pénzügyi adatait az adóhivatalnak, azt remélve, hogy a hatósági eljárás majd megannyi kellemetlenséget okoz az érintettnek. Ha ez valóban így volt, akkor a számokból akár arra is lehet következtetni, hogy kiment a divatból mások feljelentgetése - írja a lap.

Illusztráció - forrás: Depositphotos
Illusztráció - forrás: Depositphotos

Nincs nyugta, nem jelentik be a dolgozót - ezek a kedvenc témák

Tavaly a beadványok majdnem minden esetben konkrét - vélt vagy valós - szabálytalanságra hívták fel a NAV figyelmét. Általános, például pontos adatok nélküli, egy-egy gazdasági ágazatot érintő bejelentés ritkán fordul elő. Legtöbbször egyébként azért írtak az emberek az adóhivatalnak, mert feldühítette őket, hogy valamely boltban, szolgáltatónál nem kaptak nyugtát. Emellett a feketefoglalkoztatás témája is gyakran szerepelt a közérdekű beadványokban, akárcsak az, hogy valamely vállalkozás jogosultság nélkül végzi munkáját - vagy legalábbis ezt feltételezte a panaszos. A jövedelemeltitkolás, a csempészet, az adócsalás feltételezése szintén megjelent a közlésekben.

A bejelentések harmadánál van ellenőrzés, 6 százalékánál találnak valamit

A beadványok legnagyobb része tényleg csupán feltételezés volt, a hatósági vizsgálat legalábbis nem igazolta az állampolgári észleléseket. Tavaly a benyújtott összes közérdekű bejelentéshez viszonyítva mindössze az esetek hat százalékában derült fény - legalább részben - jogsértésre.

Közérdekű bejelentés alapján tavaly majdnem 2500 ellenőrzést végzett el a hatóság (ez a 7755 bejelentés harmada). A vizsgálatok 17 százaléka, vagyis 430 eljárás zárult úgy, hogy valamilyen megállapítást tett az adóhivatal (ez a bejelentések szűk 6 százaléka). Az anonim adatközlés egyébként továbbra is rendszeres, 2020-ban a NAV-hoz érkezett közérdekű bejelentések közel egyharmada származott azonosítatlan személytől - olvasható a Magyar Nemzetben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
Személyes pénzügyek Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG