Külső és belső kockázata is van a Széll Kálmán Tervben a következő évekre vázolt 3 százalék alatti hiány tarthatóságának - mondta Matolcsy György
Külső és belső kockázata is van a Széll Kálmán Tervben a következő évekre vázolt 3 százalék alatti hiány tarthatóságának - mondta Matolcsy György.
A nemzetgazdasági miniszter a parlament számvevőszéki és gazdasági bizottságában a külső kockázatokról mondta: nem tudni, hogy a görög, a portugál és ír válság elérnek-e más országokat is. Közölte: a deficitpálya belső kockázata az, hogy milyen eréllyel, határozottsággal hatják végre a programokat. Úgy fogalmazott: itt kisebb a kockázat.
Matolcsy György igazságosnak nevezte az új, egykulcsos adórendszert, jó és demokratikus döntésnek a magánnyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatos lépést. Úgy vélte, akik az állami nyugdíjrendszert vállalták, azok azt a bizalmukkal tüntették ki.
A miniszter szerint óriási gazdasági hiba és erkölcstelen lépés volt 1998-ban a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer bevezetése, mert az államtól vettek el forrást, és teremtettek ezzel bizonytalanságot.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.