3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Tavaly nyáron Országgyűlés elfogadta azt a 2019-es adócsomagot, amely alapjaiban változtatta meg a béren kívüli juttatások szabályrendszerét. Most egy friss kutatás arra kereste a választ, hogy hogyan reagáltak a munkáltatók a januárban életbe lépett változásokra.

A Process Solutions Pénzügyi és Számviteli Szolgáltató közel 50 vállalat bevonásával készített kutatást a cafeteria rendszerrel kapcsolatos módosítások hatásairól. Az eredmények szerint a kis létszámú cégeket kevéssé érintette a változtatás, sokan a cafeteria csomag egyszerűsítése mellett döntöttek, a 100 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégek esetében pedig jellemzően nem, vagy csak részben vállalták át a plusz adóterhet.

A kutatás alapján elmondható, hogy a résztvevő vállalatok 89 százaléka nem szüntette meg teljesen a cafeteria juttatások rendszerét, mert a bérbe történő beépítés esetében azzal is számolniuk kellett volna, hogy a plusz bérelem minden alapbérhez kötődő juttatás (pl. túlóra) kifizetésének is alapjává válik. Biztonságosabb, egyszerűbb megoldásnak tűnt tehát, ha a dolgozó a bruttó keretét akár készpénzben is kiveheti, a magas adóteher ellenére” – mondta el Varga Judit, a Process Solutions menedzsere.

A megszüntetés helyett a megkérdezettek 33 százaléka megtartotta és nagy mértékben egyszerűsítette a cafeteria csomagot, de nem vállalta át a többlet adóterhet; azaz ugyanazzal a bruttó kerettel rendelkezhettek a munkavállalók, de kevesebb elem közül választhattak. A vállalatok többsége a kedvezményesen adózó SZÉP-kártyát és az adómentes (bölcsőde, óvoda) elemeket tartották meg. Emellett jellemző még, hogy jelentős (81,95%) adóteherrel bérként adózó juttatásként készpénzben is kivehetik a Cafeteria összegét a dolgozók. Különösen gyakori ez a megoldás a nagyobb munkavállalói létszámmal rendelkező cégek esetében.

Ami ment

Viszonylag sokan választották azt a megoldást is, hogy minden, vagy majdnem minden elemet meghagytak a cafeteria rendszerükben, attól függetlenül, hogy "nem éri meg a dolgozónak" bérként adózó (nem készpénz) elemet választania. A kutatás alapján a lakáscélú hiteltámogatást még akkor sem tartották meg a cégek, ha egyébként csak kis mértékben változtattak a korábbi választható elemek listáján.

A kis létszámú munkavállalót foglalkoztató cégeket kevéssé érintették a változtatások, mivel a korábbi években sem nyújtottak ilyen juttatásokat a dolgozók részére. A megkérdezettek több mint 40%-a valamennyi részét átvállalta a többlet adóthernek, a teljes adóteher átvállalása pedig inkább a kisebb dolgozói létszámmal rendelkező cégek esetében volt jellemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nem javul a bérhelyzet, szégyenpadon a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:58
Jól érzi, ha a fizetését látva csodálkozik: a magyar bérek szinte minden összevetésben a rangsorok aléján tanyáznak. A folytatás sem túl rózsás. 
Személyes pénzügyek Már megint a Revolut: áthelyezésről érkezik újabb levél a magyaroknak
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 06:33
Az újabb fejlemény kapcsán a társaság elkezdte kiküldeni a magyarországi ügyfeleinek a számlák áthelyezéséről szóló részleteket.
Személyes pénzügyek Itthon: 18 százalék az infláció – nincs egyedül, ha ezt érzi
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 13:19
Ez azonban egy kutatás szerint még így is optimista érték.
Személyes pénzügyek Véget ért a milliós összdíjazású verseny – ezek a legjobb csapatok!
Gáspár András | 2026. május 14. 16:31
Egy budapesti gimnazista csapat nyerte a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! című versenyt; a top 4-be bejutottak a veresegyházi, a kőszegi és a szegedi diákok is.
Személyes pénzügyek Érkeznek a nyugdíjak: itt a májusi rend
Privátbankár.hu | 2026. május 11. 06:44
Múlt hónapban is volt eltérés a szokásos ütemezéshez képest.
Személyes pénzügyek Sorban állnak a magyarok a bankokban: mindenki hitelt akar
Herman Bernadett | 2026. május 6. 18:59
Soha nem látott mennyiségű lakáshitel és személyi hitel kelt el márciusban. 
Személyes pénzügyek Jön a Tisza-kormány és a vagyonadó, mi lesz a magyar milliárdosokkal?
Herman Bernadett | 2026. május 6. 16:14
Az egész világ árgus szemekkel figyeli, sikerül-e Magyar Péterék terve a vagyonadóval kapcsolatban. Sok sikertelen próbálkozás volt már a világban, de jól is meg lehet oldani a problémát. 
Személyes pénzügyek Térképen kereshetők az átlagos magyar nyugdíjak – mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 08:07
Interaktív térképre vitték a fontos számokat.
Személyes pénzügyek Bajba kerülhetnek a babavárósok és a kamatstoposok júliustól
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 17:28
A sokszor meghosszabbított kamatstop és a babavárósok számára meghosszabbított türelmi idő is lejár június végén. Mi vár az érintett családokra? Erről beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában. 
Személyes pénzügyek Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:13
Május elsejétől lett ingyenes a számtalan szolgáltatást kínáló fürdőző hely.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG