5p

Kiterjesztenék a programot.

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.

A legfeljebb évi 3 százalékos kamatozású Otthon Start program nagyon népszerű hazánkban. A Bankmonitor becslése alapján a januárban kötött lakáshitelszerződések volumenének mintegy 70 százaléka kapcsolódhatott ehhez a támogatáshoz.

Ez nem is csoda, hiszen a kedvező kamatozásának köszönhetően egy átlagos évi 6,5 százalékos kamatozású piaci lakáshitelhez képest 50 millió forint felvételekor 25 év alatt durván 100 ezer forinttal kedvezőbb a törlesztőrészlet. (A sima piaci hitelnél 337 ezer forint a havi részlet, ezzel szembe csak 237 ezer forintot kell havonta fizetni a támogatott hitelre.)

Újabb rétegnek lesz elérhető a program?
Újabb rétegnek lesz elérhető a program?
Fotó: Pixabay

Külföldön dolgozók is megkaphatják az Otthon Startot?

Természetesen a kedvező kamatért cserébe számos feltételt kell teljesítenie az érdeklődőknek azon túlmenően is, hogy első lakásukat, házukat kell megszerezniük. Az elvárások közül talán a legnehezebben a TB jogviszonyra vonatkozó előírást lehet teljesíteni.

A jelenlegi szabályok szerint az érdeklődőknek legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük. Ekkor még a jogviszonyok széles körét elfogadják, például a külföldi munkaviszonyon alapuló jogviszonyt is.

A mostani előírások alapján ráadásul az igénylést megelőző utolsó fél évben még szigorúbb feltételeket kell teljesíteni, ekkor fő szabály szerint már magyar munkaviszonnyal, vállalkozói jogviszonnyal kell rendelkeznie az érdeklődőknek.

Vagyis egy külföldön dolgozó és ott társadalombiztosírással rendelkező fiatal a 2 éves TB jogviszony feltételeit teljesíti, ugyanakkor az utolsó 6 hónapra érvényes szigorúbb elvárásoknak nem felel meg. A mai szabályok alapján a kérdéses érdeklődő akkor lenne jogosult az Otthon Startra, ha a hitel felvételét megelőzően legalább 180 nappal hazaköltözne és magyar munkaviszonyt, vállalkozást indítana.

 

Orbán Viktor Facebook üzenete alapján ez a helyzet változna meg a jövőben: a kiírás alapján ugyanis a külföldön dolgozó fiatalok is jogosultak lehetnének az Otthon Start hitelre.

Arról nincs információ még, hogy pontosan mit is jelentene ez a változás. Mit várnának el a külföldön dolgozó fiataloktól a hitel felvételével kapcsolatban. Felmerülhet, hogy a kölcsönfelvételt követően kellene egy bizonyos határidőn belül hazaköltözniük és munkaviszonyt létesíteniük.

De a részletszabályok megjelenéséig biztosat ebben a kérdésben sajnos nem lehet mondani. Éppen emiatt a bejelentett módosítás várható indulásáról sem lehet még semmit sem tudni. Az azonban biztos, hogy a ma külföldön dolgozóknak érdemes figyelniük a változásra, mert új lehetőségek nyílhatnak meg előttük a közeljövőben.

Hogyan szól ma a TB jogviszonyra vonatkozó elvárás pontosan?

Ki, mi felel meg a 2 éves TB jogviszony előírásinak?

  • A Tbj. törvény 6. §-a alapján biztosítottnak minősül az érdeklődő.
  • Magyar közép-, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat az érdeklődő.
  • Valamilyen külföldi felsőoktatási intézményben nappali tagozatán tanulmányokat folytat az érdeklődő. (Jelen esetben elvárás, hogy magyar állampolgár legyen az igénylő.)
  • A Tbj. törvény 11. §-a alapján kiegészítő tevékenységet folytat az érdeklődő. (Például nyugdíj mellett dolgozik.)
  • Külföldi társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik az érdeklődő. (Például külföldön él és dolgozik.)

Ki, mi felel meg az igénylést megelőző 6 hónapra vonatkozó előírásoknak:

  • A Tbj. törvény 6. §-a alapján biztosítottak közül sem felel meg mindenki. Kicsit leegyszerűsítve azok kaphatják meg a támogatott hitelt, akik magyar munkaviszonnyal, vállalkozói jogviszonnyal rendelkeztek ezen időszak alatt. (A közmunkaprogramban való részvétel nem megfelelő.)
  • A Tbj. törvény 11. §-a alapján kiegészítő tevékenység ezen szigorúbb időszakban is elfogadható.
  • Ugyanúgy megfelelő lesz a magyar közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali rendszerű oktatás keretében folytatott tanulmány is.
  • Megfelelő az a külföldi szervezetnél folytatott munkaviszony is, amelyet Magyarország területén folytat egy magyar állampolgár. (Jellemzően valamilyen nemzetközi szervezet például az ENSZ alkalmazottja lehet az érintett.)
  • Elfogadható az a külföldi TB jogviszony is, amelynél a magyar személy az EGT területén valamilyen Európai Uniós intézménynek dolgozik.

Fontos kihangsúlyozni, hogy házaspárok esetében elegendő az egyik félnek megfelelnie a TB jogviszonyra vonatkozó előírásoknak. Ki kell hangsúlyozni, hogy a pár ugyanazon tagjának kell teljesítenie az első lakásszerzésre vonatkozó előírásokat is.

A banki előírások még bezavarhatnak

Nem ismerni még a pontos részletszabályokat, de alapvetően abból lehet kiindulni, hogy a jövően a külföldön dolgozók is megkaphatják az támogatott hitelt bizonyos feltételek teljesítése esetén.

Argyelán József a Bankmonitor szakértője szerint azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a bankok bírálati előírásainak is meg kell felelnie az érdeklődőknek. Márpedig a bankok eltérő módon kezelik a külföldi jövedelmeket. Simán elutasíthatnak egy nem megfelelő országból származó jövedelem mellett az Otthon Start kérelmet úgy is, hogy a jogszabályi TB jogviszonyra vonatkozó előírásoknak már megfelel az érdeklődő.

A többi feltétellel kapcsolatban nem tudunk változásról, így a külföldön dolgozóknak is meg kell majd felelniük a többi Otthon Startra vonatkozó szabálynak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:13
Május elsejétől lett ingyenes a számtalan szolgáltatást kínáló fürdőző hely.
Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG