2p
Alig 12 óra leforgása alatt már több ezer Astra ügyfél kezdeményezte biztosítójának lecserélését.

 

 

Mindezt azután, hogy a csődhelyzetben lévő biztosító kihirdette: mégis elengedi mintegy 200 ezer ügyfelét. Az ügyfeleknek alig két hetük van a fizetésképtelen biztosító elhagyására, de kapnak hozzá segítséget – írja a Biztosítás.hu online alkusz közleményében.

Az MNB tegnap közleményben adta hírül, hogy a biztosító magyarországi fióktelepének ügyfelei 2015. szeptember 30-i hatállyal szabadon távozhatnak, amennyiben a szerződésük díjjal rendezett.

A szakértők által készített elemzések szerint az ügyfeleknek muszáj élniük az Astra Biztosító által felajánlott lehetőséggel (szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetése) és napokon belül új biztosítót kell választaniuk, mert különben beleragadhatnak egy eredményében kétséges, román felszámolási eljárásba, ahol a károk rendezésének módja és időpontja sincs még tisztázva.

Az ügyfelek a korábbi évek kötelező kampányaihoz hasonló intenzitással kezdték meg szerződéseik lecserélését és új biztosítóik kiválasztását.

Ebben az sem akadályozta meg őket, hogy a választott új biztosítások - lévén most nincs novemberi kedvezmény - akár 15-20, esetenként pedig akár 50 százalékkal is drágábbak lehetnek, mint a korábbi - igazán olcsónak számító - Astrás előzmény biztosításaik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
Személyes pénzügyek Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG