3p

A játványhelyzet enyhülése ellenére óvatosak a magyarok, ha a nyaralás megtervezéséről van szó. Nő a belföldi utasbiztosítások népszerűsége is, bár sokan még nem hallottak róla, hogy ilyet is lehet kötni.

Nem vetik rá magukat a júniusi nyaralásra a magyarok

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást, a nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt – derül ki a Netrisk.hu felmérésére érkezett közel 6000 válaszból.

A nemzetközi utazások kapcsán az egyes országok még az Európai Unión belül is igen eltérő szabályokat alkalmaznak jelenleg, ez is az oka a nagyfokú bizonytalanságnak. Azoknak is, akik külföldi utat terveznek a nyárra, a fele a környező országokba, autóval tervez eljutni a kiszemelt helyre. A gyorsan változó helyzethez való gyors alkalmazkodás igényét jelzi az is, hogy az összes válaszadónak az 51 százaléka pedig mindenképpen saját szervezésben, egyénileg utazik.

A nyári utazások háromnegyede idén maximum egy hetet tesz majd ki: a válaszadók 43 százaléka 43 százaléka éppen egyhetes, további 32 százaléka pedig néhány napos utazásra vállalkozik az idei szezonban.

Átírta az utasbiztosításokat a Covid - sokan nem tudják, hogy belföldre is köthetünk ilyet

Az alkuszcég közleményéből az is kiderül: azámos biztosító beépített az utasbiztosításokba olyan, korábban csak elvétve előforduló fedezetet, mint a karanténintézkedések miatti többletköltségek térítése vagy az utazásnak covid-fertőződés miatti lemondása. Ugyanakkor nem csupán a károk jellege alapján vállaltfedezet miatt lehet jelentős eltérés az egyes biztosítók konstrukciói között, hanem abban a tekintetben is, hogy a Konzuli Szolgálat által Covid-19 miatt nem javasolt országokban felmerülő, a járványhoz kapcsolódó kockázatokat vállalja-e vagy sem.

A miskolctapolcai Ellipsum élmény- és strandfürdő az avatás napán, 2021. június 11-én. Sokan nem merészkednek majd ennél messzebb... Fotó: MTI/Vajda János
A miskolctapolcai Ellipsum élmény- és strandfürdő az avatás napán, 2021. június 11-én. Sokan nem merészkednek majd ennél messzebb... Fotó: MTI/Vajda János

Emellett nő a belföldi utasbiztosítások népszerűsége is, a válaszadók 30 százaléka jelezte, hogy ilyen biztosítást belföldi útra is kötne. Igaz, további 18 százaléknyian nem is tudnak erről a lehetőségről.

A belföldi utasbiztosításban olyan klasszikus utasbiztosítási fedezetek szerepelnek, mint a poggyászbiztosítás, útlemondás (sztornó) biztosítás, vagy éppen gépjárműassistance-szolgáltatás. Emellett olyan egészségügyi problémákkal kapcsolatos térítéseket is nyújt, mint a betegszállítás költsége, a nyaralás megszakítása miatt ki nem használt szállásköltség térítése, vagy éppen az utazás során elszenvedett baleset miatt járó táppénzkiegészítés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG