4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A hazai lakosság túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy tudatosan tervezi meg a hitelfelvételt, amikor lakásvásárlásra vagy otthona felújítására készül, de nem elhanyagolható azoknak az aránya sem, akik bizonytalankodnak, és nehezen hozzák meg a döntéseket. Az OTP Bank és otpotthon.hu megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredménye azt mutatja, hogy a finanszírozási lehetőségek önálló feltérképezése mellett sokakat a hitelezéssel foglalkozó ügynökök, banki szakemberek segítettek át a nehézségeken. A tapasztalatok birtokában, utólag azt is sokan beismerik, hogy ha újra belevágnának, néhány dologra jobban odafigyelnének.

A lakásfelújítást vagy vásárlást hitelfelvétellel lebonyolító válaszadók két nagy csoportra oszthatók, a többség (43 százalék) utólag is úgy értékeli, hogy megfelelően tájékozódott előzetesen a lakásvásárlással összefüggő hitelfelvételi folyamatokról, így a kapott információk alapján, gond nélkül meg tudta oldani a feladatot. Ennél valamivel kevesebben (40 százalék) vannak azok, akik a szakemberektől kapott tanácsoknak, támogatásnak köszönhetően tudtak elindulni vagy éppen tovább lépni, amikor elakadtak a folyamatban. Mindössze a megkérdezettek 8 százaléka mondta azt, hogy az első pillanattól kezdve bizonytalannak érezte magát, és nehezen hozta meg a szükséges döntéseket, további 9 százalék pedig többször elbizonytalanodott a folyamat során.

A megkérdezettek 43 százaléka úgy érzi, megfelelően tudott informálódni. Fotó: Depositphotos
A megkérdezettek 43 százaléka úgy érzi, megfelelően tudott informálódni. Fotó: Depositphotos

A kutatás eredményéből az is kiderült, hogy főleg a fiatalabbak, a 18-34 éves korosztály tagjai kértek szakértői segítséget a hitelügyintézőktől, míg a 70 feletti generáció képviselői 82 százalékban önállóan tájékozódtak a lehetőségekről, maguk gyűjtötték be a szükséges információkat. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a csoport tagjai már rendelkeznek lakásvásárlási tapasztalattal és tudják mire érdemes figyelni.

Nemcsak a kor, a lakóhely szerint is voltak különbségek a hitelfelvevők hozzáállásában, tapasztalataiban. A legtöbb bizonytalankodó Észak-Magyarországon él, a dél-dunántúliak jellemzően a hitelügynökökre, míg az alföldiek inkább a banki ügyintézőkre támaszkodtak legszívesebben lakásfinanszírozási kérdésében. A Nyugat és Közép-Dunántúl térségében pedig az volt megfigyelhető, hogy a hitelfelvételre készülők az induláskor elveszettnek érezték magukat, de a banki ügyintézőktől kapott segítségnek köszönhetően gyorsan úrrá lettek a nehézségeken. Budapesten a hitelfelvevők többsége (51 százalék) úgy nyilatkozott, hogy nem volt bizonytalan, mert megfelelően tájékozódott hitelfelvétel előtt, a megkérdezettek 27 százaléka viszont bizonytalan volt, de szakértői segítséggel el tudott indulni, illetve megoldották a problémáját.

„A lakásvásárlás fontos döntés az ügyfelek életében, így nem mindegy, hogyan zajlik a folyamat. Nagyon megnehezítheti az ügymenetet, ha a hiteligénylés közben derül ki például, hogy az adásvételi szerződés nem megfelelő tartalommal, formában készült el, vagy hogyha nem tudunk egy olyan szolgáltatásról, mint például az azonnali értékbecslés, amivel akár egy héttel is lerövidíthető az ügyintézés. Az OTP Bank szakértői mindenkinek segítenek, függetlenül attól, hogy az ügyfelek először vagy már tapasztalatok birtokában vágnak bele a hitelfelvételbe lakáscéljaik megvalósítása érdekében. A kutatás eredménye is azt igazolja, hogy érdemes a fióki tanácsadók, hitelszakértők bevonásával áttekinteni a lehetőségeket, egyeztetni a lépéseket, így könnyebb megtalálni a legmegfelelőbb megoldásokat”

– mondta Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshitelek üzletfejlesztésért felelős szakmai vezetője.

A válaszadók közel fele utólag is úgy látja, jól mérte fel a hiteligénylést. Azok, akik változtatnának, ha újrakezdhetnék a hitelügyintézést, azt válaszolták, hogy jobban átgondolnák a terveiket, több időt szánnának a lehetőségek feltérképezésére, rugalmasabban állnának a kereséshez, előbb kérnének szakértői segítséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
Személyes pénzügyek Visszatér az állami támogatás a lakástakarékoknál
Herman Bernadett | 2026. október 22. 05:54
Éppen nyolc éve próbálta meg az előző kormány ellehetetleníteni a lakáscélú öngondoskodás fő intézményeit. A lakástakarékok viszont túléltek, most pedig visszatér az állami támogatás is a rendszerbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG