5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várva várt, szeptemberre vonatkozó jelzáloghitel-piaci adatai. A friss adatsor különlegessége, hogy azok most először adnak képet a szeptember 1-jén elindult Otthon Start Program hitelpiaci hatásairól. A korábban elhangzottakhoz képest azonban némi csalódást okoztak a most megjelent számok, ugyanis sem a kihelyezett hitelösszeg, sem a szerződésszám nem számít kiemelkedőnek. Az ugyanakkor igaz, hogy az új szerződéseken belül a támogatott lakáshitelek aránya jelentősen megugrott a korábbiakhoz képest – írja közleményében a Bank360.

Hónapok óta Otthon Start-lázban ég az ország – a július elején bejelentett, majd szeptember 1-jén elindult hitelprogramtól mindenki az idén amúgy is pezsgő hitelpiac további élénkülését várta. A ma reggel publikált számok alapján azonban jóval szerényebb bővülésről beszélhetünk, mint amit a korábbi nyilatkozatok, banki közlemények alapján sejteni lehetett. Bár a szeptemberben újonnan kihelyezett 112,64 milliárd forint 6,6 százalékos bővülést jelent az augusztusi 105,69 milliárd forinthoz képest, ugyanakkor a júliusi 141,94 milliárdhoz képest 20,6 százalékos visszaesésről beszélhetünk.

Pedig a fentiekhez még azt is hozzátehetjük, hogy a júliusban kihelyezett hitelösszeg csupán a harmadik legmagasabb volt 2025 eddig eltelt időszakában. Ez idáig május volt 2025 legaktívabb hónapja, amikor is 148,66 milliárd forint volt az újonnan kötött lakáshitelek szerződéses összege – ahhoz képest a szeptemberi eredmény már 24,2 százalékkal volt alacsonyabb. Igaz, itt szezonális hatásról is beszélhetünk, elvégre a tavaszi-nyári hónapok gyakorta erősebbek szoktak lenni, mint az őszi-téli időszak.

Ugyanakkor az idén szeptemberi eredmény év/év alapon sem számít kiemelkedőnek, 2024 szeptemberében 113,96 milliárd forint volt az új lakás célú hitelek szerződéses összege. Ehhez képest a mostani eredmény 1,2 százalékkal szerényebb.

Nagyobb a füstje, mint a lángja?
Nagyobb a füstje, mint a lángja?
Fotó: Klasszis Lapcsalád/Herman Bernadett

A hitelösszeg mellett a szerződések száma sem ért el kiemelkedő eredményt. A jegybanki adatok szerint idén szeptemberben 5 677 darab lakáshitel-szerződés köttetett, ami mindössze 0,2 százalékkal haladta meg az augusztusi 5 663 darabot, miközben 4,5 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberi 5 943 darabtól. Az idei évben egyébként ebből a szempontból is május volt a legerősebb hónap, amikor is 7 598 darab lakáshitel-szerződés született, 33,8 százalékkal több, mint az Otthon Start Program indulásának hónapjában.

Megugrott a támogatott hitelek aránya

Mégsem lehet azt mondani, hogy teljesen észrevétlen lenne a program hatása, elvégre a támogatott lakáshitelek összege közel 20 milliárd forinttal emelkedett. Augusztusban ugyanis 23,94 milliárd forint, szeptemberben viszont már 42,81 milliárd forint volt az új támogatott hitelek szerződéses összege, ami 78,8 százalékos emelkedést jelent.

Ez egyébként egybecseng az adatsorokkal együtt publikált jegybanki tájékoztatóval is, amely szerint az Otthon Start Program keretében kötött lakáscélú hitelek új szerződéses összege 21,7 milliárd forint volt szeptemberben.

Ebben a szegmensben év/év alapon is bővülésről beszélhetünk, ugyanis tavaly szeptemberben mindössze 28,56 milliárd forintnyi támogatott hitel került kihelyezésre, amihez képest a mostani eredmény 49,9 százalékos bővülést jelent. Sőt, a támogatott hitelek idén szeptemberi eredménye még a már sokat emlegetett májusi 30,69 milliárd forintot is 39,5 százalékkal múlta felül.

Ugyancsak beszédes a támogatott lakáshitelek teljes kihelyezésen belüli arányának növekedése. A teljes 112,64 milliárd forintos kihelyezésnek szeptemberben 38 százaléka volt támogatott lakáshitel, míg a piaci lakáshitelek aránya 62 százalék volt. A támogatott hitelek teljes kihelyezésen belüli aránya 2025. január-augusztusban 19,3 százalék és 22,7 százalék között ingadozott, és a tavalyi évben sem sikerült egyetlen egyszer sem elérni a 30 százalékos részarányt. Ebből a szempontból tehát mindenképpen látszik a program hatása.

Mi állhat a háttérben?

Október közepén Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára arról beszélt, hogy az Otthon Start Program hatására megközelítőleg 15 ezer igénylés indult el, további sok ezer pedig még előkészítés alatt áll.

Ehhez képest a most publikált adatok a fenti számoknál jóval szerényebb érdeklődésre engednek következtetni. Ennek magyarázatára több elképzelés is lehetséges.

Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az ügyintézés hossza. Az Otthon Start Programot szabályozó rendelet szerint a hitelintézetek a kölcsönkérelmeket vásárlás esetén 30 napon, építés esetén 60 napon belül kötelesek elbírálni, amelyhez szükség esetén további 10 nap hiánypótlási idő is rendelkezésre áll. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a benyújtott kérelmek jelentős része szeptember végén még elbírálás alatt állt, így a program valós hatását csak az októberi adatok fogják tükrözni.

A másik lehetséges forgatókönyv, hogy a benyújtott kérelmek egy része elakad, például mert az igénylő hitelképtelen vagy nem felel meg a program valamelyik feltételének, így az ügyletek nem jutnak el a szerződéskötésig. Ugyanakkor a Bank360 által megkérdezett bankok arról számoltak be, hogy az ilyen ügyletek kevésbé jellemzők, elvégre az igénylők többsége már a kérelem benyújtása előtt is tájékozódik, így többnyire csak azok jutnak el az igénylés beadásáig, akik valóban jogosultak is a programban való részvételre.

A harmadik lehetséges forgatókönyv, hogy valójában kisebb az érdeklődés a program iránt, mint amire számítani lehetett. Ez azonban igencsak meglepő lenne, hiszen lényegében szembe menne minden korábbi hitel- és lakáspiaci, valamint kormányzati nyilatkozattal, megnyilvánulással. Jelenleg tehát az első forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek, de hogy valóban erről van-e szó, arról majd csak december elején, az októberi adatok megjelenése után fogunk többet tudni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
Személyes pénzügyek Visszatér az állami támogatás a lakástakarékoknál
Herman Bernadett | 2026. október 22. 05:54
Éppen nyolc éve próbálta meg az előző kormány ellehetetleníteni a lakáscélú öngondoskodás fő intézményeit. A lakástakarékok viszont túléltek, most pedig visszatér az állami támogatás is a rendszerbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG