3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Jó eséllyel csak drágább kötelezőt köthetnek az autósok a következő szezonra - ezt sokan tudják, de sokakat ér majd kellemetlen meglepetés.

Nem érdemes olcsóbb kötelezőről álmodni

Az év végi kampányban érintett autósok 58 százaléka arra számít, hogy jövőre magasabb lesz a kötelezőjének díja – derül ki a Netrisk.hu közel négyezer, az év végi kampányban érintett  ügyfelének visszajelzéséből. A portál felmérése szerint tehát az ügyfelek többsége tisztában van azzal, hogy az idén jelentős díjnövekedés zajlott le.

Idén már az autósoknak kevesebb mint 40 százaléka tartozik az év végi évfordulós váltásban érintettek körébe. Ők azok, akik eddig kevésbé érezték meg az időközben  szükségessé vált díjemelkedést, amit az elmúlt időszak  káradatainak kedvezőtlen alakulása indokolt – magyarázza Sebestyén László. a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Ezért vannak köztük olyan  autósok, akik továbbra is abban bíznak, hogy újabb díjcsökkenést hoz a kampány. Ők jó eséllyel csalódni fognak.

Egy ezresért váltanál biztosítást? És kettőért?

A díjak emelkedése önmagában  nem feltétlenül ösztönöz váltásra, hiszen jó eséllyel a többi szóba jöhető biztosító is felfelé módosít a tarifáin. Ráadásul a váltási hajlandóság erősen függ az eltérés mértékétől is. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy 1000 forint vagy az alatti megtakarítás csak az autósok 18 százaléka számára elegendő ok a váltásra, a többség pedig (52 százalék) mindössze 2000 forint feletti díjkülönbség esetén foglalkozna a biztosítási szerződése lecserélésével.

Most aztán tényleg nem csak az árra figyelünk majd?

A fenti szándékokat a Netrisk szerint jelentősen befolyásolhatja majd az Astra Biztosító bajba kerülése, és ennek az ügyfelekre gyakorolt hatása. A megkérdezettek 63 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az Astra esetéből okulva a jövőben a kötelező biztosítás esetében is odafigyel majd arra, hogy melyik biztosító mellett fog dönteni. Mindössze 5 százaléknyian jelezték azt, hogy számukra csakis az ár számít a döntésük során. Vagyis az idei kampány az ügyfelek által megbízhatóbbnak vélt  biztosítóknak  kedvezhet.

Privátbankár.hu kommentár: a gyanúsan olcsó ajánlatok elkerülését azért már a MÁV biztosító 2008-as bedőlésekor is megjósolták a szakértők, az emberek emlékezete azonban rövid - ha egy rövid időszakra fokozódhat is az óvatosság, általános szemléletváltásra nem számítunk. Különösen akkor nem tartjuk valószínűnek, hogy válogatósabbá válnak az autósok, ha a kötelező biztosítások ára egyébként is emelkedni fog, ahogy a szakértők várják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG