Az előzetes adatok szerint 2014 első két hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.
Ez volt a legrosszabb február
A születésszám januári enyhe emelkedését követően februárban 1,9 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. Februárban regisztrált 6485 élveszületés a legalacsonyabb februári értéknek számít a népmozgalmi statisztika történetében. Összességében az év első két hónapjában született 14 069 gyermek 29-cel, 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
A halálozások száma az év mindkét hónapjában kevesebb volt, mint tavaly, így az előző év azonos időszakához viszonyítva – 858-cal kevesebb halálozásból adódóan – 3,9 százalékkal csökkent.
A házasságkötések száma január–februárban emelkedett 2013 azonos időszakához hasonlítva. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 2354 házasságkötés jelentősen, 14 százalékkal, számszerűen 287-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket.
Lassult a fogyás
Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január–februárhoz viszonyítva. A 2014 első két hónapjában regisztrált 13,2 ezrelékes halálozási arány nagyságrendjét tekintve az elmúlt közel négy évtized legalacsonyabb január–februári értékének számít. Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 1,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző év január–februárinál.
A halálozások száma számottevően, míg a születéseké enyhén mérséklődött, ennek következtében a természetes fogyás üteme 4,9 ezrelékről 4,4 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január–februári 7879-cel szemben 2014 első két hónapjában 7050 főt jelentett.
Idén év elején 14 ezer gyermek született, és 21 ezren haltak meg. Ez azt jelenti, a természetes fogyás lassult tavalyhoz képest.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
24 perce
-
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
körülbelül 1 órája
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
körülbelül 1 órája
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
2 órája
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
2 órája
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
3 órája
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
3 órája
Mfor.hu Top24
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Így néz ki Trump megvalósult rémálma – A hét ábrája
- Szombaton leváltották, vasárnap videót tett közzé Rétvári Bence
- Orbán Viktor már tudja, mi vár Magyarországra: „Ideje felébredni!”
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Európa-rekorderek lettek a magyar szupergazdagok, kiderült, hogyan segíthetne a társadalmon a vagyonadó
Személyes pénzügyek
Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek
Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Személyes pénzügyek
Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek
Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek
Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek
Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek
Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
24 perce
Nemzetközi
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43


