2p
A kiskereskedelmi adatok alapján bővült a fogyasztás az utóbbi időszakban.

De emellett a lakosság emellett igyekszik visszafizetni korábbi adósságait, hiteleit, valamint növelni megtakarítását a rendelkezésre álló jövedelemből - kommentálta a K&H vezető elemzője a szerdán megjelent jegybanki adatokat a pénzügyi számlák második negyedéves helyzetéről.

Németh Dávid szerint a 2009-es mélypont óta néhány kilengéstől eltekintve folyamatosan javul a háztartások nettó pénzügyi vagyonának bruttó hazai termék arányos értéke. Míg 2009 első negyedévében, a mélyponton, GDP-arányosan 56 százalékos volt a mutató, az idei első negyedévben 97,3 százalékos, a másodikban pedig már több mint 98 százalékon állt.

A nagyon jelentős emelkedés magyarázata az elemző szerint egyrészt az, hogy a lakosság 3700 milliárd forint hiteltartozást fizetett vissza: míg 2009 első negyedévében 10 800 milliárd forint volt a hiteltartozás, az idei második negyedévben ez az összeg alig haladta meg a 7100 milliárdot.

A másik fontos tényező a megtakarítások növekedése a K&H vezető elemzője szerint. Nőtt a készpénz- és a folyószámlabetétek állománya is. Ismertetése szerint durván emelkedett az úgynevezett hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokban, jellemzően állampapírokban lévő megtakarítások állománya: 2009 első negyedévében 1415 milliárd forint volt ez az összeg, az idei második negyedévben azonban már 4202 milliárd forintot tett ki.

Próbálunk törleszteni

A jegybanki adatok szerint a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona a második negyedévben 33 724 milliárd forintra rúgott, ez 2,3 százalékos javulás az első negyedévhez képest. A nettó pénzügyi vagyon a háztartások valós pénzügyi helyzetét tükrözi, hogy mekkora a háztartások adósságokkal csökkentett megtakarításainak összértéke.

A háztartások nettó finanszírozási képessége 477 milliárd forint volt a második negyedévben, ami GDP-arányosan 5,5 százalék. Ez utóbbi mutató folyó tétel, és azt mutatja meg, hogy a háztartások a második negyedévben 477 milliárd forintot fordítottak az adósságaik törlesztésére vagy a megtakarításuk növelésére - magyarázta a K&H vezető elemzője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG