2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevőknek - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Egy helyett két évig

Az eddig a gyermek születésétől egyéves koráig járó juttatás 2018-tól a gyermek kétéves koráig jár majd a felsőoktatás magyar nyelvű képzésén, nappali tagozatán már legalább két félévet eltöltött női hallgatóknak. A diplomás gyed akkor is igénybe vehető, ha a gyermek születését megelőző két éven belül volt a két aktív félév, és a gyermek a jogviszony fennállása alatt született, és akkor is, ha a jogviszony megszűnte után egy éven belül.

Emellett mivel jövőre nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a képzéstípustól függően ezek 70 százalékában megállapított diplomás gyed összege is nő. A felsőfokú alapképzésben, a felsőfokú szakképzésben, a felsőoktatási szakképzésben vagy a szakirányú továbbképzésben résztvevőknek 89 200-ról 96 600 forintra, míg a mesterképzésben, az egységes osztatlan vagy a doktori képzésben résztvevőknek 112 ezerről 126 350 forintra emelkedik.

Mennyivel járnak jobban?

A diplomás gyed bővítésével összességében átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál - mondta az államtitkár, hozzátéve: így jövőre még jobban tudják támogatni azokat az édesanyákat, akik felsőoktatási tanulmányaik ideje alatt vagy közvetlenül azután szeretnének családot alapítani.

A változások mindenkire érvényesek, aki 2018. január 1-jén jogosult a diplomás gyedre, illetve aki azután válik jogosulttá rá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:47
Nem árt vigyázni, automatizmusról szó sincs, ez esetben sem.
Személyes pénzügyek Családi vagyontervezés új keretek között: fontos változások a bizalmi vagyonkezelésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 14:17
A 2026. július 28-án elfogadott 2026. évi XXXV. törvény (nyári adócsomag) módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait, éppen emiatt érdemes végigvenni, mi is változott pontosan
Személyes pénzügyek Lakástakarékból önerő: mire elég 8 vagy 15 millió forint?
Tóth Tímea | 2026. augusztus 30. 05:48
Egy korábban felépített lakástakarék-pénztári megtakarítás jelentősen megkönnyítheti az első közös lakás megvásárlását vagy épp a továbbköltözést. Nem azért, mert feleslegessé teszi a lakáshitelt, hanem mert megteremtheti az önerő alapját, csökkentheti a szükséges kölcsön összegét és ezzel a havi törlesztőt is. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire elég a lakástakarék egy ingatlanvásárlásnál, és honnan lehet még önerőt szerezni a kölcsönhöz.
Személyes pénzügyek Milliárdokat fordítanak lakáshitel-törlesztésre az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 15:19
Az első félévben 3,7 milliárd forintot fordítottak az egészségpénztári tagok lakáshitel-törlesztésre, ez sokkal magasabb a tavalyi első féléves 2 milliárd forintnál. 
Személyes pénzügyek Kiszámolták, mekkora hitelre elég a magyar átlagbér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 13:34
529 ezer forintos nettóval már egy komolyabb kölcsön is összejön.
Személyes pénzügyek Első vizsga az egyetemistáknak: nullázd a díjat, maxold az ajándékpénzt!
Homa Péter | 2026. augusztus 26. 15:24
Itt az idő: a felsőfokú képzésre felvett diákoknak mindenképpen diákszámlát kell nyitniuk, és ilyenkor akár még bankváltás lehetősége is felmerülhet. Egy jó döntés hosszú évekre minimalizálhatja a bankolás költségét, induláskor pedig még ajándékpénzt is be lehet zsebelni. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire érdemes figyelni a választásnál, ami után már szefivel is megnyitható a diákszámla.
Személyes pénzügyek Hiába nőnek a magyar fizetések, szűk a háztartások mozgástere
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:14
Messze az átlag alatt egy fontos mutatóban a magyar háztartások. 
Személyes pénzügyek A feje tetejére állította a lakáshitelek piacát az Otthon Start
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 23. 16:51
Rövid idő alatt nagyot fordult a világ: miközben az Otthon Start hitel 2025 őszi megjelenése előtt az új lakáskölcsön-szerződések összegének nagyjából ötödéhez kapcsolódott állami támogatás, most a piaci feltételű hitelek súlya csökkent 20 százalék körülire – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Az új támogatott konstrukció megjelenése óta eltelt tíz hónapban több mint 1700 milliárd forint Otthon Start hitel ömlött a piacra, ami jóval meghaladja az előzetes várakozásokat is.
Személyes pénzügyek Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:34
Felemásan alakulnak az árak.
Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG