2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A járvány lassítását szolgálja ez is a Pénzügyminisztérium által kiadott közleménye szerint.

A járványügyi helyzet okán az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó jelenlegi 5 ezer forintos értékhatárt 15 ezer forintra emeli rendeletében a kormány. Előzetes becslések szerint a vásárlások közel 90 százaléka úgy történhet meg, hogy a vásárló a POS terminálhoz kezével hozzá sem ér.  Ez az intézkedés is a járvány lassítását szolgálja, hiszen csökkenti annak a szükségességét, hogy a bankkártyát használó ügyfelek a kezükkel érintsék a - sok más ember által is érintett - terminált a PIN-kód beírásakor.

A vírus elleni küzdelem része - többek között - a készpénzmentes fizetés arányának jelentős növelése, a fizikai kapcsolatok minimalizálása a fizetések során.

Április 15-től lép életbe

A kormány ennek érdekében a veszélyhelyzetre tekintettel megemeli a köznyelvi nevén paypass-os fizetések értékhatárát 5 ezer forintról 15 ezer forintra. E lépéssel a várakozások szerint a vásárlásoknak már közel 90 százaléka, azaz összesen mintegy 670 millió darab tranzakció lenne bevonható abba körbe, amikor a tranzakció a POS terminál fizikai megérintése nélkül megtörténhet.

A jogszabály módosítása rövid felkészülési időt ad a bankoknak és a kártyatársaságoknak. Az új értékhatár 2020. április 15-től lép életbe.

A járványügyi helyzettől függetlenül figyelemmel kell lenni a pénzügyi biztonságra is, így továbbra is él az a biztonságot szolgáló általános szabály, hogy a PIN kódot időközönként még az érintőkártyás vásárlásakor is meg kell adni, amivel az biztosítható, hogy egy ellopott kártyával ne lehessen korlátlanul visszaélni. Így a POS terminál 5 PIN kód nélküli vásárlás után a 6. vásárlásnál értékhatártól függetlenül ezután is kérni fogja a kódot, vagy ha PIN kód nélkül annyit vásároltunk egymás után, hogy annak értéke elérte a 150 eurónak megfelelő összeget.

Ezen túlmenően higiéniai szempontból, a járvány elleni védekezés érdekében jó megoldás lehet az okostelefonnal, vagy okosórával való fizetés, ahol a rendszer egyáltalán nem kéri a PIN kódot és így a terminált sem kell fizikailag megérinteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Forradalmi újdonsággal állt elő az OTP, vége a meg nem adott baráti tartozásoknak
Herman Bernadett | 2025. október 21. 12:22
Ciki figyelmeztetni az ismerősöket, hogy adják már meg a tartozásukat – vallják a magyarok. Mostantól egyszerűbb és kényelmesebb lesz a pénz visszakérése, csak össze kell érinteni a mobilokat, és pár másodperc alatt végbe is megy a tranzakció. Ami ráadásul ingyenes.
Személyes pénzügyek Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:32
Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 06:50
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 őszi diákverseny 1. fordulója a technikumok és szakképző iskolák diákjainak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – pótjelentkezés
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 06:00
2025 ősz – technikumoknak és szakképző iskolák diákjainak.
Személyes pénzügyek A 3 százalékos lakáshitel a SZÉP kártyáknak is gellert adhat
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:42
A szeptember 1-től igényelhető első lakás megszerzését támogató Otthon Start hitelprogram várhatóan jelentősen megemeli majd a SZÉP kártyák forgalmát is. Az év elejétől lakásfelújításra is fordítható juttatási forma eddig is népszerű volt, egyrészt dinamikusan bővült az év során az újonnan regisztrált elfogadóhelyek száma, zömmel felújításhoz lehetőséget adó barkács- és bútoráruházakkal, másrészt akár a 30-50 ezer forintos átlagos kosárméretet is elérte a vásárlások összege. Az új lakáshitel újabb lendületet adhat a lakásfelújítási rohamnak, hiszen a frissen vásárolt lakásokat be is kell rendezni ahhoz, hogy otthonná változzanak.
Személyes pénzügyek Ebben az országban a legjobb nyugdíjasnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 08:28
Portugália a világ legjobb helye most a boldog nyugdíjas évek eltöltéséhez. Igaz, a 44 országot felölelő kutatásból kimaradtak a skandináv államok, amelyek hagyományosan az élen szerepelnek kimagasló szolgáltatásaik miatt.
Személyes pénzügyek Mekkora személyi kölcsönre elég az új átlagkereset?
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:12
Idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt  közölte a KSH péntek reggel. Ekkora jövedelemmel akár 15 millió forint személyi kölcsönt is felvehetnek az igénylők.
Személyes pénzügyek Magyarországon landolnak a nyugat-európai bankszámlás csalásokból származó piszkos pénzek
Herman Bernadett | 2025. október 15. 12:58
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el az Erste Bank sajtótájékoztatóján.
Személyes pénzügyek Erős érv az adómentesség, félmillió közelében jár a TBSZ-ek száma
Barát Mihály Tamás | 2025. október 15. 10:22
Látványosan megugrott a június végéig tartó egy év alatt a tartós befektetési számlák (TBSZ) száma. Az év derekán már közel félmillió ilyen számlát vezettek a pénzügyi – illetve befektetési – szolgáltatók, közel kétötödével többet, mint 2024. derekán. A TBSZ-számlákon lévő vagyon is szép ütemben nő, június végén meghaladta a 7100 milliárd forintot. A TBSZ-ek nyitását maguk a szolgáltatók is erősen ösztönzik, több helyen futnak akciók. A BiztosDöntés.hu összegyűjtötte ezeket.
Személyes pénzügyek Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?
PR | 2025. október 14. 16:21
Kár lenne pusztán adóoptimalizációs eszközként tekinteni a bizalmi vagyonkezelésre (bvk), hiszen sokkal több ennél: tulajdonosi jogegységet, üzleti kontinuitást és konfliktuskezelési eszközt is jelenthet. A hosszú évek munkájával összegyűjtött vagyon több generáción átívelő stabilitást, értékmegőrzést és – érintett vállalkozás esetén akár – kiszámítható működést nyerhet vele, még az annyira bizonytalan gazdasági környezetben is, amilyen a jelenlegi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG