2p
Rekord idő alatt generált 10 milliárd jüanos forgalmat a kínai Alibaba.

Rekord rövid idő, az egy évvel ezelőttinek csak a fele kellett hozzá, hogy 10 milliárd jüan forgalmat bonyolítson le az Alibaba internetes kiskereskedelmi portál a pénteki bevásárlási ünnepen Kínában. Az Alibaba péntek nulla órától hat perc 58 másodperc alatt elérte a 10 milliárd jüan (1,48 milliárd dollár) forgalmat, hat perccel hamarabb, mint tavaly. Az egymilliárd dolláros küszöböt öt és fél perc alatt érte el a forgalom, ami szintén új rekord.

Szomorú egyedül, úgyhogy inkább vásároln"

Ma van Kínában a Szinglik Napja, az év legnagyobb forgalmú bevásárlási napja, jelentőségében csak a nyugati világ karácsony előtti "fekete péntek" bevásárló napjával vetekszik. Az üzletek nagy árkedvezményekkel csalogatják a vevőket ezen a napon.

Péntek délelőtt helyi idő szerint kilenc órára a 16 legnagyobb kínai internetes kereskedelmi portál forgalma már meghaladta a 76 milliárd jüant. A Syntun piackutató cég adatai szerint ennek 74,2 százalékát az Alibaba, 16,4 százalékát a JD.com, 2,8 százalékát pedig a Suning.com bonyolította. A mobil készülékeket lebonyolított üzletek aránya pedig 83 százalék volt.

Már a bevásárlást is a mobilon intézzük

A mobil készülékeken bonyolított vásárlások aránya gyors ütemben nő Kínában. Az iResearch piackutató cég számításai szerint mobil készülékeken 1,1 ezer milliárd jen értékben bonyolítottak le internetes vásárlásokat a második negyedévben, 27,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A negyedik negyedévben a cég prognózisa szerint pedig már 1,5 ezer milliárd jen lesz a mobil készülékekkel lebonyolított internetes vásárlások értéke.

Az egyedülállók napján tavaly csak az Alibaba 14,3 milliárd dollár forgalmat bonyolított 24 óra alatt. A cég az idén ehhez képest harminc százalékos forgalomnövekedést vár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG