2p
A bírságokat csökkentette, hogy a cégek nagyon együttműködőek voltak.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártói 10 éven keresztül jogsértő magatartást tanúsítottak, amikor egyeztettek az általuk forgalmazott hordozható elemek és akkumulátorok hulladékkezelési díjának áthárításáról a vevőikre. Az eljárás végén több mint harmincmillió forintnyi bírságot szabott ki a GVH, miután mindhárom gyártó aktívan együttműködött a hatósággal.

A versenyhivatali vizsgálat feltárta, hogy 2005-ben az érintett elemgyártók megállapodtak arról, hogy az akkoriban bevezetett hulladékkezelési díjat mindannyian egységesen, külön költségelemként hárítják át a vevőikre. Az áthárítás teljes egészében és egymással egyeztetve zajlott, így a gyártók kizárták a versenyt egymás között e költségelem vonatkozásában. A bírság alapját is ez a hulladékkezelési díj képezte, mivel az eljárásban nem került az megállapításra, hogy a gyártók az elemek eladási árait rögzítették volna.

A kiszabható bírságot jelentősen csökkentette a versenyhatóság a gyártók együttműködésének köszönhetően: az Energizer elemek gyártója és a Duracell elemek korábbi gyártója, a Procter&Gamble ún. engedékenységi kérelmet terjesztett elő, elismerve a jogsértést és becsatolva az azt alátámasztó bizonyítékokat.

A Versenyhatóság ezért elengedte az Energizerre kiróható bírságot, a Proter&Gamble bírságát pedig a felére csökkentette. E mellett a Procter&Gamble, valamint a Varta elemeket korábban gyártó Spectrum Brands Hungaria Kft. egyezségi eljárás keretében ismerte el a GVH által megállapított tényállást, és mondott le jogorvoslati jogáról, segítve az eljárás gyors lezárását. További bírságcsökkentést eredményezett, hogy a Spectrum Brands vállalta a versenyjogi szabályoknak történő megfelelésért kidolgozott vállalati programjának továbbfejlesztését a jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG