4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Közzétette története első pénzügyi beszámolóját a kormányközeli médiatermékeket összefogó, tavaly év végén életre hívott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA). A kormány által nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánított szervezet kevesebb, mint négy hónapos működés alatt – saját értékelése szerint – 14 milliárd forintot meghaladó vagyont halmozott fel. És miután ezt teljes egészében ajándékba kapta, így lényegében pont ekkora, tehát több mint 14 milliárd forint profitot ért el.

Illusztráció.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Ahogy az a hasonló szervezeteknél lenni szokott, a KESMA beszámolója sem túl részletes, néhány érdekesség azonban kiderül belőle. Az alapítványnak év végén 17 médiavállalkozásban volt érdekeltsége. Mostanra ez a szám 19-re emelkedett, mivel időközben elkezdték átszervezni a csoportot, úgy, hogy végső soron a vállalatokat bepakolják a korábban a Népszabadságot is működtető, majd bezáró Mediaworks alá.

A közel másfél tucat cég ugye úgy került az alapítványhoz, hogy azokat teljesen ingyen felajánlották a vállalkozásokért korábban nem ritkán milliárdokat fizető kormányközeli vállalkozók. Az egykori tulajdonosok 30 milliárd forintnál is jóval többet költöttek a tavaly év végén térítésmentesen átadott médiumokra, igaz ennek egy részét – jellemzően szintén a NER-hez köthető bankok – hiteléből finanszírozták.

Magukat a vállalatokat a KESMA könyvelői 7,6 milliárd forintra értékelték, igaz, aztán ez az egész valahogy nagyon furcsán került be az alapítvány könyveibe. A beszámolóból ugyanis úgy tűnik, mintha a szervezetnek nem lenne részesedése cégekben*.

Az adományok sora azonban a vállalatok átadásával nem ért véget: az éves jelentés szerint

„belföldi személyektől” további 6,7 milliárd forintot kapott a KESMA.

A gyakorlatban ez követelések térítésmentes átadását jelentette: tehát valaki egy vállalkozásnak adott egy kölcsönt, amely viszont nem a kölcsönt nyújtónak fizeti ezt majd vissza, hanem a KESMA-nak.

Többnyire olyan vállalatoknak adott hitelekről lehet szó, amelyek az alapítványhoz kerültek. Legalábbis év végén a KESMA saját cégeitől közel 6 milliárd forintot követelt. Ebből egyébként nagyjából sejteni is lehet, hogy kik voltak a lelkes adományozók. Az Opus Press és a Hír TV, amelyek együttesen 4,4 milliárddal tartoztak az alapítványnak például Mészáros Lőrinctől* kerültek a KESMA-hoz, míg az 1 milliárddal lógó New Wave Media Matolcsy Ádámé volt.

Az alapítvány beszámolója egyébként az elmúlt öt hónapban sokat avult, hiszen a dokumentum a 2018 december végi állapotokat tükrözi, márpedig azóta a csoportnál elég sok minden történt. A médiabirodalom átszervezése például május közepén lezárult, így elvileg most már minden leánycég működését a Mediaworks fogja össze. A cégbíróságra benyújtott iratok alapján a jövőben a vállalkozások mások mellett

  • összehangolják pénzügyi és számviteli rendszerüket,
  • közös beszerzési rendszert építenek ki,
  • egységesítik az informatikai rendszert,
  • egy kézbe fogják össze a marketingtevékenységet,
  • egységesítik az arculatot és
  • összehangolják a HR tevékenységet is.

Utóbbi a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyes médiumok fontosabb pozícióinak betöltéséről a jövőben a Mediaworks vezetése dönthet, amely írásban utasíthatja is a többi cég vezetőjét.

Mindenesetre a csoport pénzügyileg még akkor is stabil lábakon áll, ha a 2018-ban átvett leánycégek között is volt néhány olyan, amely veszteséggel zárta az előző évet. Többségében ugyanis nem volt jellemző a nagyobb hiány, a Mediaworks pedig 3,2 milliárd forint profitot hozott össze. Az továbbra sem egyértelmű, hogy jövőben képződő nyereséggel mit akar kezdeni a KESMA, bár az alapítvány beszámolója szerint a pénzből

„kevésbé jövedelmező, de a magyar hagyományokat és értékeket teremtő, őrző vállalakozások és szervezetek támogatása” is megoldható lesz.

(G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG