2p
23 cég kapta gyáralapításra, több, mint 3 ezer új munkahely jött létre belőle.

Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel - írja a Világgazdaság. A lap hétfői számában ismerteti: az idei szerződésekkel 3079 új munkahely létrejöttét támogatják az adófizetők.

Tavaly a teljes évben 86,6 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium hazai székhelyű, ám zömében külföldi gyökerű termelő, szolgáltató cégek beruházásaira, ezzel 8761 új munkahely létrejöttét támogatta.

Az egy munkahelyre jutó támogatás tavaly még 9,88 millió forint volt, az idén 14 millió forint. A növekedést az idén a hazai cégeknek nyújtott támogatások húzzák, nem a betelepülőké - mutat rá cikkében a lap. A legnagyobb támogatást a Mol Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi poliolüzeme kapta, a 172 munkahelyet teremtő projektet az állam 11,7 milliárd forinttal segítette.

A támogatott cégek között ugyanakkor túlsúlyban vannak az autóipari beszállítók. Példaként említik a Rehau Automotive Kft. alkatrészgyártó üzemének kapacitásbővítését és a GS Yuasa Magyarorzság Kft. lítiumion akkumulátorok fejlesztésére és gyártására indított projektjét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A sikeres AI-bevezetés 80 százalékban nem a szoftveren múlik – De akkor vajon micsodán?
PR | 2026. július 23. 16:25
Reggel a munkatársak beírnak egy-két kérdést a ChatGPT-nek, délután háromkor viszont még mindig ugyanazt az Excel-táblát másolgatják. Az eszközök már ott vannak a vállalati gépeken, a havi zárásnál mégsem látszik, hogy a cég egyetlen perccel is gyorsabb vagy jövedelmezőbb lett volna. Miért várat magára a valódi megtérülés, és mit csinálnak másképp azok, akiknél már a profitban is mérhető az AI jelenléte?
Vállalat Elfogadta új stratégiai tervét a magyar tőzsde ingatlanpiaci nagyágyúja
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:30
Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában – közölte a társaság.
Vállalat Lesújtott az Európai Bizottság az amerikai óriáscégre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:10
Az Európai Bizottság 890 millió eurós büntetést szabott ki a Google-ra a digitális piacokról szóló rendelet megsértése miatt.
Vállalat Bődületesen erős számokat közölt a Google anyavállalata, de a befektetőket ez nem érdekelte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:40
Az Alphabet, a Google anyavállalata a várakozásokat meghaladó bevételről számolt be a második negyedévben, miközben a felhőszolgáltatási üzletág kiemelkedő növekedést ért el. A vállalat ugyanakkor tovább emeli a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházásait, ami kedvezőtlen piaci fogadtatásra talált.
Vállalat Megszólalt Musk a gyorsjelentés után: tovább csúsznak a Tesla tervei
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:58
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.
Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG