2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Május végétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 450 ezer gazdálkodónak küld értesítést az adószámla-egyenlegéről, június végétől pedig már a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók is várhatják a tájékoztatásokat.

Az adóhatóság keddi közleményében kiemelte: a küldemény elején mindenki megtalálja, hogy kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza. Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemnél ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Többségüknek a cégkapura, a cégkapura nem kötelezetteknek pedig postán érkezik az értesítés. A kivonat mellett a NAV-tól késedelmipótlék-értesítőt is kapnak azok, akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem, vagy csak késedelmesen teljesítették, és emiatt ötezer forintot elérő pótlékuk keletkezett.

Minden vállalkozót értesítenek
Minden vállalkozót értesítenek

Az adószámla aktuális állapota a NAV elektronikus ügyintézési felületén is bármikor megtekinthető. Az adatok értelmezésében és az egyes teendőkben a NAV honlapján elérhető adószámla információs oldalon található segítség.

A tavalyi évre felszámított pótlék szintén lekérdezhető, erre a gazdálkodóknak június 16-tól lesz lehetőségük. A tartozást a gazdálkodók elsősorban átutalással, vagy a túlfizetés átvezetésével rendezhetik, de egyes esetekben bankkártyával is megfizethetik.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Ford hét évig csak önkéntes alapon csökkenti létszámát Kölnben
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:25
Az elektromos autógyár beleegyezett a munkahelyvédelmi programba, amely több mint 10 ezer dolgozót érint.
Vállalat Szentpétervár mellet fejezték be gyakorlatukat a magyar szakeberek
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:44
A Leningrádi Atomerőmű oktatási központjában befejeződött azoknak a magyar szakembereknek a gyakorlata, akik leendő oktatókként a blokkvezénylő teljes léptékű szimulátorán képezik majd ki a Paks II. Atomerőmű üzemeltetőit.
Vállalat A Tesla belép a világ harmadik legnagyobb autópiacára
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:04
Az amerikai e-autógyártó a jövő héten hivatalosan is belép az indiai piacra: július 15-én megnyitja első bemutatótermét Mumbaiban, a város üzleti központjában, a Bandra Kurla Complexben.
Vállalat Száz országba indulhat Győrből az új Audi – Orbán Viktor személyesen bocsátotta útjára
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:54
Nagy keresletet várnak az új modellre.
Vállalat Ez még a Google-nak is fájhat – saját pályáján támadják be az óriást
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:04
Alapjaiban forgatnák fel a webböngészők piacát.
Vállalat Nem tetszik a hitelminősítőnek, amit a Wizz Air-nél látnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:18
Elmaradtak a várakozásoktól az eredmények.
Vállalat A Daimler Truck tömeges elbocsátásra készül Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:14
Körülbelül 5 ezer munkahely megszüntetését tervezi 2030-ig – jelentette be a haszongépjárműgyártó cég kedden.
Vállalat A BP vállalja a veszélyt, visszatér a megosztott országba
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:58
A BP 2025 utolsó negyedévében újra megnyitja irodáját a líbiai fővárosban, Tripoliban – közölte hétfőn a líbiai nemzeti olajvállalat, a NOC.
Vállalat Még mindig röpködnek a mínuszok Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc borászataiban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:40
2024 nagy kihvást jelentett a borászatoknak, és nem csak időjárási szempontból. Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségeiben továbbra is jelentős veszteségeket könyveltek el, egy szekszárdi vezető borászat irányítója ellen pedig eljárás indult és letartóztatták.
Vállalat Visszaestek a Mercedes eladásai
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:41
Nem veszik a Mercedeseket, csak Európában nőtt az eladások száma. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG