3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A koronavírus járvány hazai cégekre gyakorolt negatív hatásainak enyhítésére 500 milliárd forintos programot indít az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

Az első körben az év végéig meghirdetett program célja, hogy a 2020. január elsejétől kezdődő időszakban a COVID-19 vírus terjedésével összefüggő gazdasági folyamatok miatt nehéz helyzetbe került nem pénzügyi vállalkozásokat a működőképességük visszaállításában, illetve megőrzésében segítse. A program keretében a mikro,- kis-, és középvállalkozások, továbbá nagyvállalatok  folyószámlahiteleikhez, forgóeszköz- és beruházási hiteleikhez vehetik igénybe a 90 százalékos mértékű állami garanciavállalást. Az új garanciaprogram ezzel hozzájárul a vállalkozások likviditási problémáinak megoldásához, a hazai munkahelyek megőrzéséhez, és támogatja a fejlesztési tevékenységek ösztönzését is.

Dr. Búza Éva
Dr. Búza Éva

Dr. Búza Éva vezérigazgató az új program elindításával összefüggésben elmondta: a világméretű koronavírus járvány hosszú távú gazdasági hatásai egyelőre nem megjósolhatóak, de az jól látszik, hogy a gazdasági élet szereplői számára a rendkívüli helyzet már rövid távon is komoly nehézségeket, károkat okoz. A Garantiqa kiemelten fontos célja, hogy hathatós segítséget nyújtson a válság ideje alatt is a vállalkozások likviditásának fenntartásához, a munkahelyek megőrzéséhez továbbá beruházásaik megvalósításához, legyen szó akár kis- közepes vagy nagyvállalatról. Miután az Európai Bizottság március 19-én elfogadta a koronavírus gazdasági hatásai kezelésére alkalmazható tagállami intézkedésekre vonatkozó átmeneti keretszabályt, így a szabályozási környezet is lehetőséget nyújt az új program elindítására.

A Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében igénybe vett hitelek maximális összege nem haladhatja meg a vállalat által kifizetett éves bérköltség és járulékok költségének kétszeresét, vagy a 2019-es árbevételük 25 százalékát. Ugyanakkor indokolt esetben a hiteligénylő kkv 18 hónapnyi likviditási igényének megfelelő mértékű, vagy a hiteligénylő nagyvállalat 12 hónapnyi likviditási igényének megfelelő mértékű finanszírozás nyújtható. Az egy adósnak nyújtott maximális kezességvállalás mértéke elérheti akár az 5 milliárd forintot is, ami már a nagyvállalatok hitelhez jutásában is komoly segítség lehet.

A Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében igénybe vehető állami hátterű hitelgarancia feltételei rendkívül kedvezőek: a hitelfelvevő által fizetendő éves díj hitelösszegre vetítve futamidőtől függően a kkv-k esetében 0,25-1 százalék között van, a konstrukció állami díjtámogatása pedig 1 százalék. A nagyvállalatok által fizetendő díjak a kkv- díjak kétszerese.

Dr. Búza Éva elmondta: a hazai kkv hitelezés meghatározó szereplőjeként a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. minden olyan intézkedést megtesz, ami a jelenlegi rendkívüli helyzetben hozzájárul a gazdasági nehézségek kezeléséhez. Az intézményi kezességvállalásnak ebben az időszakban még jelentősebb szerepe lehet a hazai vállalati szektor likviditásának, működésének biztosításában.

2019-ben minden ötödik kkv hitelfelvétel a Garantiqa kezességvállalásával valósult meg. Az előzetes, nem auditált adatok szerint 2019 év végén a Garantiqa kezességvállalásával a kkv szektorba áramlott hitelek nagysága 1046 milliárd forintot tett ki, a garanciavállalási portfolió pedig december végén elérte a 777 milliárd forintot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG