2p

Második európai gyárát is Magyarországon fogja felépíteni a koreai Doosan - jelentette be péntek délután Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

Tatabánya mellett fog felépülni a koreai Doosan második európai gyára, a beruházás értéke 206 millió euró, vagyis 75 milliárd forint - ezt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján. A beruházással mintegy 200 új munkahely jön majd létre, a kormányzati támogatás mértékét illetően viszont egyelőre még zajlanak az egyeztetések a kormány, a vállalat és az Európai Bizottság között.

A miniszter megjegyezte, a Doosan első, 100 millió eurós hazai beruházásához 15 millió eurós támogatást adott a kormány. A mostani projekttel kapcsolatban, ha meglesz a megállapodás, azt be fogják jelenteni.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A koreai cég elektromos akkumulátorokhoz gyárt rézfóliákat, az már működő magyar gyár kapacitása 10 ezer tonna évente, a második gyár építésével ez 25 ezer tonnára emelkedik majd, tehát kontinentális értelemben az egyik legnagyobb rézfólia-gyártási kapacitás itt, Magyarországon jön létre - közölte a miniszter.

Megjegyezte: a beruházást egy nagy nemzetközi versenyben nyerte el hazánk, amit a kormányzati támogatással és a vállalat eddigi magyarországi tapasztalatai nyomán sikerült elérni. Az új gyárral Szijjártó szerint tovább erősödik a hazai autóipar, mely az összipari kibocsátás 30 százalékát adja ma és 90 százalék feletti exporthányaddal működik.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy mivel koreai beruházásról beszélünk, ez a keleti nyitás politikájának eredménye is. Ennek sikerét bizonyítja, hogy tavaly volt az első olyan év, hogy keleti ország hozta a legtöbb beruházást Magyarországra. Koreai cégekhez kapcsolódik ugyanis a beruházások több mint 50 százaléka, és az új munkahelyek mintegy 30 százaléka köszönhető nekik.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG