3p
Szerintük minden rendben van a 3-as metró tenderével.
Megszépülnek a kocsik. Fotó: Wikimedia Commons/Rovibroni

A BKV a 3-as metró szerelvényeinek modernizálására és felújítására kiírt közbeszerzési eljárást az uniós jognak minden tekintetben megfelelő magyar közbeszerzési törvény szerint folytatta le - reagált a társaság arra a hírre, amely szerint az észt Skinest Rail cég panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a tender eredménye ellen.

Az észt cég szerint ajánlatuk minden pontban kedvezőbb volt a későbbi nyertes orosz Metrowagonmash társaságénál, és az összes modern műszaki követelménynek megfelel. Részletek itt >>>

A BKV rendeget aggályt talált

A BKV szerint a Skinest Rail ajánlata több szakmai követelménynek nem felel meg, például az ajánlatban szereplő áramszedők konstrukciója nem illeszkedik a 3-as metróvonal adottságaihoz, a járművek homlokfalán a felújításnál kialakítandó vészkijáratok műszaki megoldása szintén nem megfelelő a jogszabályi előírásokon alapuló, elvárt műszaki követelményeknek, az utastéri ajtóműködtetés módjáról pedig két különböző változat is szerepelt az ajánlatban.

Értetlenkedik a BKV

A cég továbbá nem tett megfelelő ajánlást a járművezetői oktatószimulátorral, valamint az elvárt minimális ülőhelyaránnyal kapcsolatban sem. Mindezek, valamint egyes további dokumentációk hiányosságai miatt az ajánlat érvénytelen.

Értetlenül állnak a Skinest Rail azon lépése előtt, hogy az Európai Bizottságnál tett panaszt, hiszen a cégnek az összegezés kiküldésétől számított három napig lehetősége lett volna vitarendezési eljárás kezdeményezésére a BKV-nál, amit nem tett meg - folytatódik a reagálás.

Kár Brüsszelig rohanni

A BKV szerint az Európai Bizottság bevonása teljesen fölösleges, hiszen az uniós jognak minden tekintetben megfelelő közbeszerzési törvény szerint a szerződéskötési moratórium tíz napja alatt lehetőség van jogorvoslati eljárás bejelentésére. Ezt pénteken kézbesítették is a BKV-nak, ám csak azután, hogy a Skinest az Európai Bizottságnál panaszt tett és ezt széles körben kommunikálta - írták.

Hozzátették: a közbeszerzésekről szóló törvény szerint az érvényes ajánlatokat kell értékelni. Érvényes ajánlatot pedig egyedül a Metrowagonmash nyújtott be, így értelmezhetetlen bármilyen összehasonlítás, hiszen csak érvényes ajánlatot lehet összevetni másik érvényes ajánlattal - ilyen pedig nem volt.

Minden tekinteten szabályos

A BKV nem teheti meg, hogy a közbeszerzési törvény szerint érvénytelennek minősülő ajánlatot érvényessé nyilvánítson, még akkor sem, ha annak egyes paraméterei kedvezőnek tűnnek - írták.

A BKV Zrt. hangsúlyozta: a közbeszerzési eljárás szabályos volt és mind az uniós jog, mind a magyar közbeszerzési törvény követelményeinek maximálisan megfelelt, ezt a hatóságok előtt is bizonyítják, az ezzel ellentétes bármilyen feltételezést és kommunikációt a társaság visszautasítja.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG