4p
Több száz hazai vállalkozást érint a generációváltás problémája: sok nyugdíjra készülő vezető tart attól, hogy nincs kit a családi cég élére rakni. Aki karizmatikus, az nem feltétlen érti a szakmát, aki meg érti, gyakran nem tudja elfogadtatni magát a munkatársakkal. Ha azonban időben a tettek mezejére lépünk, nem lehet probléma a cégutódlás.

„Csak a mesében igaz, hogy a királyfi a legjobb választás az ország vezetésére” – mondja Virágh Rajmund, a Hammel & Hochreiter cégutódlás-specialistája a Privátbankárnak. „A valóságban a generációváltás problémáját csak az a vállalat tudja sérülés nélkül megúszni, amelyik időben felkészül és fokozatosan valósítja meg a szükséges változtatásokat.”

Európában 14 millió úgynevezett családi cég működik, hatvanmillió munkavállalót foglalkoztatva. Magyarországon a bejegyzett cégek mintegy 70 százaléka családi vállalkozás, ők adják az ország GDP-jének felét és foglalkoztatják az összes munkavállaló 50 százalékát. Gazdasági szempontból tehát jelentős erőt képviselnek, legtöbbjük most mégis rendkívül súlyos kihívásokkal néz szembe

Az európai családi dinasztiák többszáz éves múltra tekintenek vissza, Magyarországon azonban a későn induló polgárosodás után megszakadt a legtöbb családi vállalkozás története, és csak a rendszerváltás után indult újra. Ekkor, a 90-es évek elején gombamód nőttek ki a földből az új vállalkozások, az eltelt negyedszázad pedig elegendő volt arra, hogy az alapítók megerősítsék és elismerté tegyék cégeiket. Az akkor 30-40 éves karizmatikus alapítók azonban mostanra elérték a nyugdíjas kort és új kihívással szembesülnek: kinek, mikor és hogyan adják át a stafétát.

Az öröklés problémájával részletesen foglalkoztunk, és azt is bemutattuk, hogyan lehet megoldani, hogy jó kezekben menjen tovább a cég. Részletek >>>

Ki pótolhat egy vezetőt?

Virágh Rajmund szerint a családi vállalkozások egyik különleges értéke, és egyben legnagyobb kockázata az, hogy az esetek túlnyomó többségében egy kiemelkedő személyiség, kiváló szakember, jó szimatú üzletember, vagy éppen kivételes szervező áldozatos munkája révén jönnek létre. A generációváltással kapcsolatos legfontosabb kihívás pedig a bizalom: ki az, aki megérti az értékrendet, az alapító prioritásait, aki megfelelő alázattal áll mindezek szolgálatába, akinek a napi munkájában, döntéseiben szemernyi kétség sem merülhet fel. Nem véletlen, hogy sokszor az ilyen munkatársat családon, rokoni körön belül találják meg.

Bizalmi szempontból kétség sem férhet e döntés helyességéhez, ám nem mehetünk el szó nélkül a kockázatok mellett sem: a személynek szóló bizalom és a szakértelem, a rátermettség, az alkalmasság nem feltétlenül állnak együtt rendelkezésre. Gyakori hiba, hogy a fiú vagy leánygyermek a családi vállalkozásban nő fel, és bár ismeri a dolgok csínját-bínját, nem ismer más vállalti kultúrát, nincs viszonyítási alapja, ami kiszolgáltatottá teheti a családi cég jövőjét.

Nincs veszve semmi, ha alkalmatlan

Foglalkozni kell a generációváltás személyiségbeli aspektusaival is. A munkatársak ösztönösen ragaszkodnak az alapítóhoz, aki a legtöbbször igazi vezéregyéniség, karizmatikus személyiség. Ez természetes 2-3 évtized sikeres működés után. Az utód jó esetben rendelkezik valamennyivel apja, anyja adottságaiból, de biztosan nem ugyanaz a karakter, nem is lehet az. A váltásnak stílusváltást, kultúraváltást és szervezeti struktúra váltást is tartalmaznia kell, amire bizony a szervezetet is alaposan fel kell készíteni, akárcsak az ügyfeleket, partnereket.

És mi történik akkor, ha kiderül, hogy a kijelölt utód nem, vagy nem teljes mértékben alkalmas a cég átvételére? Erre is van megoldás – mondja a szakértő - nem mindenki akar, vagy tud operatív vezető lenni, de attól még lehet kiváló tulajdonos. Képviselheti a családot, megteremtheti a kereteket, miközben egy professzionális ügyvezető és egy menedzser csapat irányítja a céget és termeli a profitot.

Ahogy a mesében az öreg király elküldi a királyfit világot látni, s az évek múltán – tudást és tapasztalatot gyűjtve – sikeresen vezeti tovább az országot, úgy a magyar családi vállalkozásoknak is időben fel kell készülniük a generációváltás kihívásaira. Akár az utód veszi át a cég vezetését, akár csak tulajdonosként működik vagy interim menedzserrel hidalják át a kritikus éveket, a családi vállalkozások nem vehetik félvállról ezt a kihívást. Mert a létük, a jövőjük múlhat azon, hogy átgondolt döntést hozzanak és fokozatosan készítsék fel a vállalkozást a szükséges változásokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG