2p
Az NNG igazi globális nagyvállalat, budapesti központtal - most megígérték Szijjártó Péternek, hogy nem költöznek el.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és az NNG Kft., amelynek értelmében a navigációs és infotainment szoftvereket gyártó cég az iparági trendekkel ellentétben nem keres olcsóbb munkaerőt, hanem továbbra is Magyarországon tartja központját és a fejlesztési feladatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerződés aláírását követő sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

Mire jók a stratégiai megállapodások?

Ez a 66. stratégiai együttműködési megállapodás 2010 óta, amelyet a kormány vállalatokkal kötött. A stratégiai partnerek összesen 201,4 ezer munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon, az aláírások óta pedig 14,4 ezerrel növelték alkalmazottaik számát az MTI összefoglalója szerint. A stratégiai megállapodások jogi kötelezettségeket nem tartalmaznak, így nehéz megmondani, ezek közül mennyi lehet a megállapodások eredménye.

A navigációs és infotainment szoftvereket gyártó NNG a világ 6 kontinensén, 200 országban összesen 12 irodát és 4 képviseletet tart fent, mintegy 1000 munkavállalóval, termékeit több mint harminc autómárka használja. Székhelye a cég 2004-es alapítása óta Budapesten van, emellett tavaly óta Szegeden is működtet egy fejlesztőközpontot.

A nyilvános adatbázis szerint a cég árbevétele 23,5 milliárd forintra nőtt 2014-ben az előző évi 16,88 milliárdról, az adózott nyeresége pedig 4,78 milliárd forintról 6,36 milliárd forintra emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG