2p

Mind árbevétele, mind nyeresége új csúcsra ért fel 2025-ben.

A LEGO Csoport árbevételi és nyereségrekordot döntött 2025-ben, 2024-hez képest árbevétele 12 százalékkal 83,5 milliárd dán koronára (mintegy 4300 milliárd forint), nettó nyeresége 21 százalékkal 16,7 milliárd dán koronára (DKK) nőtt – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A cég értékesítése 16 százalékkal nőtt, míg a játékpiac egésze 7 százalékkal bővült. A növekedés támogatása érdekében a vállalat továbbra is jelentős beruházásokat hajtott végre stratégiai kezdeményezésekbe és kapacitásbővítésbe.

Niels B. Christriansen vezérigazgató elégedett lehet
Niels B. Christriansen vezérigazgató elégedett lehet
Fotó: LEGO

Niels B. Christiansen vezérigazgató kiemelte: „az innovatív és változatos portfóliónk, a LEGO márka ereje és egy hatékony működési modell magas keresletet eredményezett. Ezt úgy értük el, hogy egyszerre voltunk kreatívak a termékinnovációban és hatékonyak a működésben, így minden eddiginél több gyermekhez juttattuk el a LEGO játékélményt. Miközben továbbra is a jövőbeli növekedésbe fektettünk, elindítottuk többéves stratégiai beruházásainkat, és elértük, hogy a LEGO kockák gyártásához vásárolt anyagok több mint 50 százalékban megújuló és újrahasznosított forrásból származzanak”.

Tavaly a LEGO Csoport eddigi legnagyobb portfólióját mutatta be, amiben több mint 860 készlet volt elérhető, ezek közel fele volt új termék.

A cég új gyárat és elosztóközpontot nyitott Vietnámban, továbbá az Egyesült Államokban, Virginia államban létesítendő gyár és elosztóközpont építési munkálatai is megfelelő ütemben haladnak. Emellett bővítette meglévő gyárait Magyarországon, Mexikóban és Kínában is. Új amerikai regionális központot nyitott Bostonban, folytatta az új koppenhágai iroda fejlesztését, és bejelentette a londoni központ áthelyezésének tervét.

A LEGO Csoport 2008-ben hozta létre magyarországi gyártó leányvállalatát, a LEGO Manufacturing Kft.-t Nyíregyházán, amely jelenleg 4300 dolgozót foglalkoztat. Szeptemberben adták át 54 milliárd forintos beruházással készült új gyáregységüket, amely a világ második legnagyobb LEGO-gyára.

A cégről korábban írtuk:

Címkék: Vállalat LEGO
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG