2p
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra.

A GVH versenyfelügyeleti eljárást folytatott a Vikuv Vízkutató és Fúró Zrt.-vel, az Aquazit Szolgáltató Kft.-vel, a Drillingwater Kft.-vel és a Geo-Sivo Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-vel szemben. A hatóság megállapította, hogy a négy cég felosztotta egymás között egyes települések kútfúrással, -felújítással és -hasznosítással kapcsolatos közbeszerzési tendereit. A vállalkozások ennek érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással, illetve előzetesen egyeztették ajánlati áraikat is, és megállapodtak a nyertes személyéről.

Nem tagadták le

Három érintett vállalkozás – a Vikuv, az Aquazit és a Drillingwater – nem tagadta megállapodásuk létrejöttét, azonban arra hivatkoztak, hogy az Aquazit és a Drillingwater a Vikuv tényleges irányítása alatt álló vállalkozáscsoportba tartozóknak tekinthetők, ezért együttműködésük nem ütközhet a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmába.

A GVH nem fogadta el álláspontjukat a felhozott érvek és bizonyítékok mérlegelése után, mert a vállalkozások nem tudták bizonyítani, hogy a Vikuv rendezett jogi keretek között tartós irányítást gyakorolt volna a másik két vállalkozás felett. A hatóság döntése ezért egymástól független, jogsértő módon összejátszó vállalkozásoknak tekintette a megállapodás résztvevőit.

A fentieken túl megállapítást nyert, hogy Kengyel község közbeszerzése esetében a Vikuv a Geo-Sivo Kft.-vel megállapodva készített pályázatot utóbbi nevében, hogy annak magasabb ajánlati árával a saját nyerését biztosítsa, amellett, hogy a tendergyőzelme érdekében a harmadik pályázó, az Aquazit is nyújtott be ún. támogató, azaz, magasabb összegű ajánlatot.

A lehető legnagyobb bírságot szabta ki a hatóság

A közbeszerzéseken történő összejátszás különösen súlyos jogsértésnek minősül, és bizonyos esetekben akár büntetőjogi következményekkel járhat. A hatóság minden érintett vállalkozásra a Versenytörvény szerint kiszabható maximális bírságot rótta ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG