A járványhelyzetben is tovább száguld a 4iG, a cég keddi közlése szerint
most 970 milliós munkát nyertek meg.
Ez a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató „AZ EES bevezetéséhez szükséges informatikai jellegű fejlesztések” című közbeszerzése volt.
Éppen tegnap történt, hogy a Jászai Gellért által vezetett és az ő többségi, valamint a Mészáros-érdekeltség Opus Global Nyrt. közel 10 százalékos tulajdonában álló informatikai cég 3,721 milliárd forintos munkát nyert meg a Nébihtől.
Előtte se ment nekik rosszul, a 4iG májusban erős negyedévet zárt, több mint 311 millió forintos nyereséget lapátolt össze.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



