Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p

A külgazdasági és külügyminiszter Lego-gyárban járt kedden, és erről természetesen nem felejtett el posztolni a Facebookon.  

A vizit apropóját az adta, hogy a nyíregyházi Lego-gyáregység a világ második legnagyobb Lego-gyára lett, gyártási kapacitása 30 százalékkal megnőtt. Az 54 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően ez a dán játékgyártó vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van. A fejlesztést a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatta, tudatta Szijjártó Péter.  

A gyárlátogatásról – ne feledjük, hogy már lényegében kampány van – a miniszter képeket is posztolt. Íme, így tekint meg legókat Szijjártó Péter: 

Legót néz a miniszter
Legót néz a miniszter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az MBH Bank még szorosabban működik együtt a rendőrséggel a digitális csalások ellen
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 18:10
Együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében.
Vállalat Horvátország csak „normális” árat fizetne a Mol INA részesedéséért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 17:30
Hiba volt eladni az INA horvát olajipari vállalat részvényeit, különösen igaz ez az energiaválság tapasztalatai után – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden újságíróknak Zágrábban, megjegyezve, hogy álláspontja ezzel kapcsolatban régóta világos.
Vállalat A Lufthansa sztrájkkal néz szembe, miután a pilóták a munkabeszüntetés mellett szavaztak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 15:35
A pilóták szakszervezete, a VC kedden bejelentette, hogy tagjai a nyugdíjakkal kapcsolatos vitában a munkabeszüntetés mellett szavaztak.
Vállalat A Digi, az AH Média és az Invitech végleg búcsúzik
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 14:40
A 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja hamarosan zárul, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be.
Vállalat Az Amixa Holding 23 százalékos árbevétel-növekedést ért el
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 14:01
A cég kiemelkedő első félévet zárt, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval.
Vállalat A nyugat-európai piac meghódítása kutyanehéz, sok millió euróba kerül
Hollós János | 2025. szeptember 30. 10:25
Hogyan lehet egy mini magyar vállalkozásból 16 év alatt olyan vállalatot csinálni, ami felkelti egy hatalmas multinacionális nagyvállalat érdeklődését. Erről készített interjút a Klasszis Média Egerszegi Krisztiánnal a MiniCRM Zrt. igazgatósági tagjával a Piac és Profit főszerkesztője, Hollós János.
Vállalat Bajban a Dreher tulajdonosa, kibertámadás miatt leállt a sörgyár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 09:12
A japán Asahi sörgyártó óriást kibertámadás érte, amely „rendszerhibát” okozott, ami a vállalat szállítási és ügyfélszolgálati műveleteit érintette.
Vállalat Mészáros Lőrinc cége újabb profitrekorddal büszkélkedik
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:53
A hatékony költséggazdálkodás továbbra is érződik az OPUS GLOBAL Nyrt. számain, így sikerült minden eddiginél magasabb 21,2 milliárd forintos nettó féléves profitot elérni. 
Vállalat Nagyon jó hírt kapott a Richter: irány az amerikai piac!
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 11:21
Fontos engedélyt kaptak.
Vállalat Agresszív a kínai nyomulás, de hullanak majd a szereplők
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 29. 11:03
A kínai autógyártók a szó legszorosabb értelmében lerohanták Európát. Az offenzíva következménye egy túlkínálatos piac lett, amit a vevők is kihasználnak: megtorpant a korábban látott drágulási folyamat, és a kereskedők profitmarzsa is szűkült. A hagyományos nagy európai gyártók még keresik a megoldást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG