4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A K&H Csoportnál akár havi 30 százalékkal is kevesebb lehet a nemdohányzók életbiztosításának havi díja.

A cég közleménye alapján a dohányzás kockázata másképpen jelenik meg a K&H Csoport életbiztosításainál a jövőben. A nem dohányzók kedvezményt kapnak a kockázati életbiztosítások díjából, így ennek köszönhetően, egy átlagos konstrukció esetében akár havi 30 százalékkal alacsonyabb lehet ez az összeg. Ezzel a K&H az egészségtudatosságra hívja fel a figyelmet. Erre szükség is van, hiszen a magyar lakosság körében egy évtized alatt ugyan minimálisan 2,1 százalékponttal csökkent a rendszeresen dohányzók aránya, ám így is közel 25 százalékos. Akik leteszik a cigarettát, több szempontból is jól járnak. A dohánytermékek fokozatosan drágulnak, így ezt a kiadást eleve megspórolják, ami akár fedezetet nyújthat az olcsóbb biztosításhoz. Persze az életbiztosítások rengetegében nem mindig könnyű eligazodni, de erre is van már - interaktív példákkal “felsze

Egészségesebb életmódra ösztönöz a cég új konstrukciója. Fotó: Depositphotos
Egészségesebb életmódra ösztönöz a cég új konstrukciója. Fotó: Depositphotos
relt” - megoldás.

 

Szemléletváltást eredményez a mindennapokat teljesen átalakító koronavírus-járvány, ugyanis az egészségmegőrzés a korábbinál is nagyobb fókuszt kapott szinte mindenkinél. Ez a változás lépésre késztette a K&H-t is: a társaság az eddigi kockázati életbiztosítását új konstrukcióra cserélte, amely az egészséges életmódot ösztönzi.

Füstmentes bónusz

“A változtatások egyik fontos célja, hogy rávilágítsunk arra, hogy mindenki felelős az egészségéért. Formai módosítás, hogy családi életbiztosítás helyett simán életbiztosításként fut az új konstrukció. Gyakorlati módosítás, hogy több tarifakategóriát vezettünk be, mert az életbiztosítási díj mértéke attól függ, hogy leendő ügyfelünk a dohányzók, a nem dohányzók, vagy az alkalmi dohányosok csoportjába tartozik-e”

- mondta Székely Pálma, a K&H életbiztosítási üzletág és saját értékesítési csatornák divízió vezetője. Hozzátette: “Kicsit fordítottunk a logikán: nem a dohányosokat büntetjük, hanem alacsonyabb díjat kapnak azok, akik nem rendszeresen dohányoznak, vagy füstmentes életmódra váltanak.

“A biztosítási piac másik szegmenséből vett példával élve egyfajta bonus-malus rendszerről van szó. A kötelező járműbiztosításoknál a sok kárt okozó autósok többet fizetnek a nagyobb kockázat miatt, a balesetmentesen közlekedő, akár B10-be sorolt sofőrök kevesebbet. Az életbiztosításainknál bevezetett új forgatókönyv úgy érvényesül, hogy bónuszt kapnak, akik nem dohányoznak”

- mondta Székely Pálma.

Egy átlagos havi díjú kockázati életbiztosítás esetében a kedvezmény mértéke akár 30 százalékos egy nem dohányzó esetében. A leszokás mellett szól az is, hogy a dohánytermékek ára évek óta meredek emelkedőn van: a KSH inflációs kosarában szereplő egyik cigaretta éves átlagára 2011-ben még 591 forint volt, 2016-ban már 1040 forint, 2021-ben pedig 1680 forintot tett ki. 10 év leforgása alatt majdnem a triplájára drágult a cigaretta, igaz, 2017-ig 19 szál volt egy csomagban, azóta pedig 20 darab. A cigarettakiadások megtakarítása pedig akár egy életbiztosítási konstrukcióra is fedezetet nyújthatnak.

A kockázati életbiztosítások átalakításában szerepet játszott az is, hogy még mindig nagyon sokan dohányoznak Magyarországon. 2019-ben a magyar lakosok 24,9 százaléka napi rendszerességgel dohányzott, ami ugyan 2,1 százalékpontos csökkenésnek felel meg 2009-hez képest, de még mindig magas arány, hiszen azt jelenti, hogy minden negyedik ember naponta rágyújt.

Az életbiztosítások annyiban speciális termékek, hogy személyre lehet szabni azokat, a megfelelő életkorra és élethelyzetre tekintettel. Abban, hogy pontosan milyen kockázatokkal lehet számolni és melyik életbiztosítási konstrukció a legjobb, a K&H interaktív példákkal “felszerelt” életbiztosítási tervezője nyújt segítséget mindenkinek. Egyúttal segíti az ügyfeleket abban, hogy felkészüljenek a legváratlanabb helyzetekre.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
Vállalat Újabb elismerést húzott be az MBH
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 12:49
A zöld védjegy után érkezett az újabb kedvező minősítés.
Vállalat Mennyit szánnak 2026-ban a cégek karácsonyi bulira?
PR | 2026. szeptember 15. 12:23
A Cegeshelyszinek.hu adatai alapján idén 30 000 Ft/főtől indul a céges karácsonyi buli költségvetése. Az ár nagyban függ a teljes létszámtól és attól is, mennyire időben foglalja le a cég a buli helyszínét: a legjobb ár-érték arányú, színvonalas helyszínek szeptember végére elfogynak. Amelyik cég októberre hagyja a szervezést, már csak a drágább, luxus kategória vagy az olcsóbb, kevésbé nívós helyek közül választhat. Idén dec. 10-11-e és 17-18-a a legnépszerűbb időpontok a céges karácsonyi bulira. 
Vállalat Kilőtt az első félévben az O3 Partners
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 11:34
Nemrég jelent meg a társaság legfrissebb riportja az elmúlt időszakról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG