50 milliós kár
Főleg az észak-amerikai és az ázsiai, azon belül is a japán járatokat érintette mélyen a párizsi terrormerénylet. Az utasszám 1,1 százalékkal, 6,2 millióra esett vissza az év utolsó hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. A légitársaság korábban közölte, hogy novemberben 50 millió eurós kárt szenvedett el a merényletek miatt.
Az Air France-KLM a harmadik negyedévet 7,4 milliárd euró árbevétel mellett 898 milliós üzemi eredménnyel zárta, utóbbi adat mintegy félmilliárd euróval jobb a 2014 harmadik negyedévinél.
A január-szeptemberi időszakban 19,7 milliárd euró bevételt és 666 millió euró üzemi eredményt ért el a társaság szemben a 2014 január-szeptemberi 40 milliós üzemi eredménnyel. Viszont pozitívum, hogy a foglalások december utolsó két hetében fokozatosan emelkedésnek indultak.
Az EKB Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





