2p

Az elmúlt tíz-tizenkét év egyik legfontosabb eredménye, hogy a magyar gazdaság mára több lábon áll, és számos ágazata nemzetközileg is versenyképes, aminek köszönhetően az ország le tudta győzni a világgazdasági nehézségeket - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aszódon.

A tárcavezető a török Sisecam csoport aszódi beruházásának bejelentésén vett részt. Az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó cég hárommilliárd forintos fejlesztéséhez az állam 650 millió forint támogatást nyújt. Az idei év végéig megvalósuló projekt nyomán száz új munkahely jön létre.

A járványügyi korlátozások napi 10-15 milliárd forint kárt okoztak, így az ország újranyitása hatalmas lökést jelentett, és hozzájárult a több mint 6 százalékos éves gazdasági növekedés, a beruházási rekord eléréséhez - mondta el Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Sisecam Automotive Hungary Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Sisecam Automotive Hungary Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány minden idők egyik legnagyobb beruházásösztönzési programját indította el, a versenyképesség növelésének céljával körülbelül 290 milliárd forint támogatást biztosítottak harminc iparágban. Kitért arra is, hogy a válság alatt 170 beruházást hirdettek meg Pest megyében, összesen 104 milliárd forint értékben. Ezen fejlesztésekhez az állam 38 milliárd forint támogatást biztosított, így segítve 31 ezer munkahely megőrzését.

A miniszter emellett aláhúzta, hogy az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa, amely akkor tud tovább erősödni, ha a beszállítók is növelni tudják kapacitásaikat. Az ágazat termelési értéke a tavalyi év első 11 hónapjában 8700 milliárd forint volt, a szektor 160 ezer embernek ad munkát az országban. Leszögezte, Törökország stratégiai partnere és barátja Magyarországnak, s a kétoldalú kereskedelmi forgalom 2021-ben 15 százalékkal bővült és elérte a négymilliárd eurót.

A Sisecam a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja. A vállalat tavaly bejelentette, hogy nagyjából 73 milliárd forintos beruházással üzemet nyit Kaposváron, így létrehozva 329 új munkahelyet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG