3p
Az ellenőrök két év alatt 1,5 milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt az autókereskedőknél.
Autókereskedő egy autót mutat egy érkelődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Az elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál, az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. Az autósszakma idén a kiemelt ellenőrzési célpontok között szerepel - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.

Különös figyelmet fordít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar autósszakmára: a szervezet emberei folyamatos ellenőrzéseket tartanak a gépjármű-kereskedőknél és azoknál a gazdasági szereplőknél, amelyek különféle járműalkatrészek forgalmazásával foglalkoznak.

Kis Péter András a NAV szóvivője a lapnak elmondta, hogy az idei kiemelt ellenőrzésekben leginkább azt vizsgálja a NAV, hogy a jármű- és az alkatrész-kereskedők adnak-e számlát, nyugtát, emellett bejelentik-e alkalmazottjaikat. Hozzátette: szóba kerülhet a forgalmazott termékek eredete is, a NAV adott esetben a gyártóig felfejti az eladási láncot. De az áruk importja, exportja is érdekes lehet, ahogy a regisztrációs adó ügyében is vizsgálódhatnak a hatóság munkatársai. Kellő információ alapján pedig a vállalkozások adóügyeit részleteiben is áttekinti a NAV.

Az adatok azt mutatják, ez az elmúlt években több esetben is indokoltnak mutatkozott. Az utóbbi két évben nagyjából nyolcszáz különféle ellenőrzést végzett a hivatal a gépjárműalkatrészek kereskedelmével foglalkozó gazdasági szereplőknél. Ezekben - mindent egybeszámítva - nem kevesebb, mint 650 millió forintnyi be nem fizetett adóra bukkantak a NAV emberei, miközben kiróttak pár millió forint mulasztási bírságot. Az autókereskedelem szereplőinél az elmúlt két esztendőben összesen hatszáz különféle eljárást tartott a hatóság. Ezekben 920 millió forint hiányzó közteherre derült fény, a mulasztási bírságok együttesen nagyjából 15 millió forintot tettek ki.

Számos esetben emellett a nyomozóknak is adtak munkát a kereskedések és a szervizek: 2017-ben és 2018-ban több tucat bűncselekményt és szabálysértést tártak fel a NAV emberei. Bizonyos ügyekben a diagnosztikai szoftvereket használták jogsértő módon a vállalkozások, máskor hamis járműipari alkatrészek és egyéb eszközök kerültek elő. A hatóság dísztárcsákat, szelepsapkákat, matricákat, emblémákat, rendszámtáblatartókat is lefoglalt a kétes ügyek szereplőitől - olvasható a Magyar Nemzetben.

Címkék: Vállalat NAV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG