4p

90 százalékos tulajdonrészt vettek a repteret működtető cégben, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd.

A magyar állam 90 százalékos üzletrészt vásárol a hévízi önkormányzat tulajdonában lévő, a sármelléki repülőteret üzemeltető társaságban, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd - tájékoztatta a város polgármestere az önkormányzat által is támogatott döntésről hétfőn az MTI-t.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) kifejtette: a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján az állam 90 százalékos tulajdonrészt vásárol a Hévíz-Balaton Airport Kft.-ben, a vételár meghaladja a 114 millió forintot.

A polgármester úgy fogalmazott: pozitív döntés ez az önkormányzat számára, hiszen az elmúlt években nehéz volt a működtetéssel járó terhek egyedüli viselése.

Eddig évente 50 millió forintot adott az önkormányzat a működtetésre, de már régóta készülnek egy 6,6 milliárd forintos állami fejlesztésre, illetve annak a norvég tulajdonú pilótaiskolának a 15 millió eurós beruházására, amely a koronavírus-járvány miatti csúszás következtében várhatóan ősszel indulhat el.

Az önkormányzat által is megerősített döntés révén "biztos, stabil háttérrel rendelkező tulajdonostársa" lesz a hévízi önkormányzatnak, és ezzel a kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően hatékonyabb lehet az állami támogatások felhasználása, ellenőrizhetősége, valamint a stratégiai fontosságú turisztikai ágazat fejlesztésének elősegítése - hangsúlyozta a polgármester.

Emlékeztetett arra is, hogy a repülőteret üzemeltető cég nem tulajdonosa a sármelléki légibázisnak, a földterület és az azon lévő eszközök, felszerelések a zalavári és sármelléki önkormányzat, illetve más cégek tulajdonában vannak. Az önkormányzat által eddig 100 százalékban birtokolt, 51,5 milliós saját tőkéjű Hévíz-Balaton Airport Kft. ezek bérlőjeként az üzemeltetést biztosítja a szükséges engedélyek birtokában.

Papp Gábor elmondta: tavaly mintegy 22 ezer ember fordult meg a sármelléki repülőtéren, túlnyomó többségében németországi charterjáratok utasaiként. A járvány okozta leállások miatt csak a jövő héten érkeznek újból hetente charterek német városokból, de jelezte, hogy meglepően nagy növekedésnek indult idén a magángépes forgalom, illetve jelentős az igény az áruszállításra is.

Nagyot buktak az újfajta adózáson, de a dolgozók jól jártak

A Hévíz-Balaton Airport Kft. egyébként tavaly 541 ezer forintos nyereséget ért el, ami jókora csökkenés a 2018-as 1,7 millió forintoshoz képest. Az adózási formájuk változott meg: 2018-ban még az EVA szabályai szerint fizettek, de az az adózási forma azon év végén megszűnt, így tavaly áttértek a KIVA szerinti fizetésre. Ha minden maradhatott volna a régiben, most nem lenne ilyen szűkös a profit az előző évhez képest, sőt, adózás előtt ugyanis 2018-ban még 1,9 millió forint volt a bevételük, abból lett adózás után 1,7 millió, tavaly viszont 10,7 millióra ugrott az adózás előtti bevétel, vizont ebből 10,1 milliót be is kellett fizetniük, így maradt meg a kicsit több mint félmillós tiszta haszon.

A társaság tárgyi eszközeinek értéke egyébként egy év alatt csaknem megduplázódott, 42 millióról 80 millió forintra ugrott. A pénzeszközök 54 milliárdról 328 milliárdra ugrottak, ebből 327 milliárd bankbetét, a követeléseik is nőttek, 16 milliárdról 28-ra. Közben a tartozásaik értéke is nőtt, az 125-ről 170 millióra.

Tavaly elküldtek egy embert, 38 helyett 37-en dolgoztak ott, de közben 112 millióról 145 millióra nőtt a bérköltség, ami azt jelenti, hogy míg 2018-ban 245 ezer forint volt a Hévíz-Balaton Airport Kft.-nél az átlagbér, addig tavaly már 326 ezer.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG